Kis piros autó karambolozott az Index ablakában

2013.09.09. 14:41 Módosítva: 2013.09.09. 15:28

Nem sokkal két óra után egy piros Suzuki Swift csapódott a Flórián téri felüljáró szalagkorlátjának, értesítette szerkesztőségünket a vécé ablakában nézelődő kollégánk. Szentkirályi Balázs elmondta: Az autó a kanyarban csúszott meg, a nedves aszfalton megpördült, és orral a szalagkorlátnak csapódott. A légzsákok kinyíltak, a két utasnak azonban nem lett baja. A felüljáró éppen szerkesztőségünk ablaka előtt húzódik, így a monitor felett látható, hogy a sofőr úr a kocsi mellett vár az autómentőre.

A baleset láttán megállt két autó, egyikük izmos, határozott léptű vezetője a pórul járt gépjárműhöz vitte annak színre fújt lökhárítóját.

Tudósítónk elmondta, ez az autó az utóbbi másfél hónapban a harmadik, amely a Szentendre felé vezető felüljáró korlátjának csapódik, miközben ő a vécében egykor működő illegális dohányzóhelyiségben tartózkodik.

Update: 14:48. Munk Vera időközben felvette a kapcsolatot a szerencsétlenül járt sofőrrel, aki nem kívánt nyilatkozni.

Update: 15:08. Megérkezett a tréler!

15:21: A kis piros autó a tréleren van, de még a felüljárón vesztegelnek. Oldalról most látható, hogy a jármű eleje nagyon összetört. Szerencsére az eső elállt, a szakmunkás így zavartalanul végezheti munkáját: hevederrel rögzíti a balesetes autót a tréleren.

15:27: Az autót elvitték, a sofőr a tréler anyósülésén folytatta útját. Közvetítésünket befejeztük.

A rendőrség felhívja az autóvezetők figyelmét, hogy a csapadékos időben az út- és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg járműveik sebességét!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport