Jácint
15 °C
31 °C

Orbán kiosztott egy pápai képviselőt

2013.09.09. 12:55

Ultimátumot adott a bankoknak: ha novemberig nem rendezik a devizaahitel-szerződéseket, a kormány nélkülük lép. Az ülésteremben két politikus-szakkomentátor, a fideszes L. Simon László és az MSZP-s Lukács Zoltán szól hozzá a közvetítéshez. A nép hangját a rákosrendezői pályaudvar melletti kocsmából tolmácsoljuk.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ötödször módosítják az alaptörvényt

    Az országgyűlés hétfői ülésén Orbán Viktor napirend előtt szólal fel. Kinevezik a médiatanács élére Karas Mónikát, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökét. A képviselők megtárgyalják az ötödik alkotmánymódosítást, pontosabban a módosítás módosítását. A kormány ugyanis augusztus végén kibővített formában újra benyújtotta a júniusban már beterjesztett törvényjavaslatot. Erre a Velencei Bizottság jelentése, valamint a Tavares-jelentésben megfogalmazott kritikák miatt volt szükség. A napirenden szerepel a temetőkről szóló törvény záróvitája és zárószavazása is, ami bevezeti az ingyenes temetést, már ha a hozzátartozók vállalják a sírásást és az elhunyt előkészítését.

  • ma a rákosrendezői pályaudvar melletti kocsmában szólal meg. Akivel itt találkozunk, az elmondhatja mit gondol arról, ami a Parlamentben megy.

  • Mi sem tudjuk, hogy sül el, de a ma kezdődő őszi ülésszakon olyasmivel próbálkozunk, amivel korábban nem mertünk: a parlamenti közvetítés keretében az ülésteremből politikusok is élőben kommentelhetik a vita fejleményeit. A kormányoldalt L. Simon László, az ellenzéket a szocialista Lukács Zoltán képviseli. A megállapodás részeként hozzászólásaikat szerkesztetlenül közöljük.

  • L. Simon László 2010 óta a Fidesz képviselője, író és költő. Nyolc hónap után idén februárban váltották le a kultúráért felelős államtitkári posztról. L. Simon azzal indokolta menesztését, hogy habitusbeli különbségek voltak közte és főnöke, Balog Zoltán miniszter között. A sajtóhírek szerint ugyanakkor ellenezte a Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia térnyerését. A politikus nem tűnt el a kultúrpolitikából: ő a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke, emellett családi vállalkozása keretében mezőgazdasággal, borászattal foglalkozik.

  • Lukács Zoltán 1993-ban lépett be az MSZP-be, 2003 óta a szocialisták tatabányai, 2004-től a Komárom-Esztergom megyei szervezetét vezeti. 2006-ban területi listáról került be a parlamentbe, a Kulturális és Sajtóbizottságban, a Média Albizottságban dolgozik. Szegeden diplomázott kommunikációból, utána belevágott a jogba is. Tatabányán él, 44 éves, a városi kézilabda klub elnökségének tagja, hobbija a fotózás, a természetfotózástól a szocióig. Az MSZP frakcióvezető-helyettese.

  • Az LMP parlamenti frakciójának újraalakulásával a magyar parlamentarizmus első női többségű képviselőcsoportja jött létre, ugyanis hét tagjuk közül négyen nők: Ertsey Katalin, Lengyel Szilvia, Osztolykán Ágnes és Szél Bernadett (az LMP társelnöke). A frakció vezetésében ugyanakkor túlreprezentáltak a férfiak: a frakcióvezető Schiffer András, helyettese Mile Lajos lett. Schiffer szerint munkájuk során „a következő félévben is alapvetően az átláthatóság megteremtésére, a korrupció elleni fellépésre, a munkahelyteremtésre, valamint a kisbirtokok és a természeti erőforrások védelmére helyezik a hangsúlyt″.

  • Bár a nyári politikai uborkaszezon az MSZP-Együtt 2014-PM közti, nehezen kiizzadt választási összefogásról szólt, ennek a parlamentre nem lesz különösebb hatása. Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese az Indexnek elmondta, egyelőre nem volt konkrét kezdeményezés, hogy szorosabb együttműködés legyen a szocialisták és a Bajnai Gordon által vezetett választási szövetség PM-es képviselői között. De az MSZP nem zárja ki, hogy ez a jövőben megtörténjen. Azt is elmondta, a szocialisták már tavasszal, az LMP frakciójának megszűnésekor jelezték, hogy szívesen felkarolják a frakció nélküli demokratikus pártok javaslatait. Kérdésünkre a Párbeszéd Magyarországért is hasonló választ adott: „az MSZP képviselőivel konkrét ügyek, törvényjavaslatok mentén eddig is együttműködtünk a parlamenti munkában, ezt a gyakorlatot fogjuk a továbbiakban is folytatni″. Még a DK a legoptimistább: „A három párt képviselői eddig is együttműködtek a Parlamentben a szakpolitikai viták során. A formális választási együttműködés megalakulása esetén nyilván szorosabb parlamenti koordináció is létrejöhet az MSZP, a DK és a PM képviselői között.″

    Ennél szorosabb kapcsolat tehát a jövőben sem várható, szóval senki ne várjon egy Fidesz-KDNP-típusú összebútorozást. Orbán Viktort becsszóra nagyon le akarják váltani, de azért nem kell túlzásokba esni!

  • Ezért szomorúak a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért képviselői, hogy nekik továbbra sem lehet frakciójuk:

    A jelenlegi szabályok szerint a képviselőcsoportok a működésükkel járó kiadásokra havonta frakciónként 25 képviselő alapdíjával megegyező összeget (5,8 millió forintot) vehetnek igénybe, ami kiegészül képviselőnként a kormánypártok esetében az alapdíj 60, az ellenzékiek esetében 90 százalékával. A frakciókkal ellentétben a független képviselőknek nincs lehetőségük napirend előtti felszólalásra, és arra sem, hogy a kormánytagok napirend előtt elmondott szónoklataira reagáljanak. Korlátozottak az interpellációs és időkeretes vitákban történő felszólalási lehetőségeik is. A házszabály alapján minden frakciónak az összes parlamenti bizottságban helyet kell kapnia – jelenleg húsz ilyen van –, a független képviselőket viszont csak egy-egy bizottsági hely illeti meg.

  • Megkérdeztük Karácsony Gergőéket és Gyurcsány Ferencéket, belenyugszanak-e, hogy az LMP-sekkel ellentétben nekik a ciklus végéig függetlenként, frakció nélkül kell dolgozniuk. A Demokratikus Koalíció természetesen nem adja fel, „frakcióalapításának törvényellenes megakadályozása miatt nemzetközi fórumokhoz fordul″. A ciklus hátralévő néhány hónapjában a DK országgyűlési képviselői a Házszabályban ma is létező képviselői csoport formában fognak működni, Molnár Csaba képviselői csoportvezető irányításával. De a PM-esek is törik a fejüket valamilyen megoldáson: „a frakcióalakítás kapcsán tervezünk további lépéseket, erről a későbbiekben tájékoztatjuk a nyilvánosságot″. Izgatottan várjuk!

  • Üdvözöljük a kedves olvasókat a rákosrendezői vasútállomás kocsmájából, ahol a betérő vendégekkel szakkommentáltatjuk a parlamenti közvetítést!

    "Ti most tényleg parlamenti közvetítést akartok nézni? Hát elég perverz!" - csattant fel dühösen az egyik vendég, amikor átkapcsoltuk a resti tévéjét a Sport1-ről a DunaTv-re. Majd dühösen távozott.

  • Az augusztus végi rendkívüli ülés kezdetén bő 20 percet kellett várni Kövér Lászlóra. Vajon ma mennyit késik a formalitásokra, szabályokra amúgy sokat adó házelnök?

  • - szakkommentálta a resti egyik vendége a Duna Tv-s műsorvezető munkáját.

  • Kezdődik az ülés.

  • Lehet-e tapsolni az LMP-frakció újra-megalakulásának hírére?

  • Már az ülésre való bejutás sem volt könnyű. Mint tudjuk, a sürgős lopási kényszer miatt a Fidesz átépítteti a Kossuth teret. Ezért különböző akadálypályákon lehet megközelíteni a Házat. A kapunál az őr tiszteleg, amikor elmegyek előtte. Az eső zuhog. Az egyik kezemben esernyő, a másikban a laptopom. A tisztelgés ellenére utánam szalad, mondván: kéri az igazolványomat. Nem tehettem mást kértem, hogy vegye ki a zakóm zsebéből. Azt nem! Tegyem le a laptopomat a földre az esőben. Ha lehet, nem tenném. Talán fogja meg egy pillanatra az esernyőmet. Nem fogja! Akkor azt teszem le a földre. Rommá ázok, de megmutatom az igazolványomat. Köszönöm, mondja és újra tiszteleg, immár másodszor. Egészségére, válaszolom. Tessék? - fordul felém vészt jósló, emelt hangon.

    Inkább hagyom és lelépek, mielőtt a sokkolójához kap.

  • Megjött az elnök maga, és mindjárt bejelenti az LMP frakció megalakulását. Arcán őszinte örömet vélünk felfedezni. De itt jön Ő, a miniszterelnök! És szól...

  • Mielőtt ismertetné az őszi ülésszak feladatait, az eddigi skereket ismerteti: kikerültünk a túlzottdeficiet-eljárás alól, visszafizették az IMF-hitelt. Megfelelő tartalékokról, fegyelmezett költségvetésről, stabil kormányről és az emberek összefogásáról beszél.

  • A miniszterelnök szokatlanul lassan, a szavak között hosszú szünetekkel beszél. Talán megviselte, hogy elsőszülött lánya, Ráhel végleg kirepült a házból, vagy a lagzi hatását érzi még.

  • Orbán tovább folytatja a sikersztorit: az IMF-hitelt a lejárat előtt rajtunk kívül csak Lettország és Izland volt képes visszafizetni idő előtt. Tovább csökkent a munkanélküliség. Magyarországon az árak lassabban emelkednek mint más országokban. Emelték a tanárok és az orvosok bérét.

  • Hitelből nem szabad bért emelni, mert abban belerokkan az ország, hangsúlyozta a kormányfő.

  • Amikor a miniszterelnök arról beszélt, hogy nem emelkedtek jelentősen az árak, a kocsma vendégei hangosan felnevettek. Mosolyogva hallgatják Orbán Viktor szavait. (Közben visszatért a nemrég viharos körülmények között távozó szakkommentátorunk is.)

  • Egyáltalán nem mindenki érzékeli az erősebb Magyarországot. Sok embernek nem javulnak a kilátásai. Ezért további kemény küzdelmek jönnek. Menjünk tovább a saját utunkon és továbbra se hallgassunk azokra, akik le akarnak beszélni minket erről.

  • Orbán szerint a leginkább szimbolikus értékű intézkedésük a rezsicsökkentés. Vannak már óvatos követők más országkban is, de ilyen mértékű intézkedést más még nem hajtott végre. Orbán szerint ez az egész ügy az ország függetlenségéről szól. Az ország nem lehet kiszolgáltatott "mohó multinacionális vállalatoknak", amelynek árát a magyar családok fizették meg. A Fidesz-KDNP döntött. további 11,1 százalékkal csökikentik a gáz a villany és a távhő árát.

  • A miniszterelnök felszólalása előtt Gyurcsány Ferenc vágott át a termen, Orbán Viktor mögül előlépett. Azok kedvéért írom, akik nincsenek a teremben, s nem figyelik a parlamenti divatot, hogy fehér tornacipő van rajta. Biztosan Nem ebben vágott át a tankcsata helyszínére emlékeztető Kossuth téren.

  • Az eseményeket a parlamentben követő kollégánk szerint a kormányfő azért beszél lassan és tagoltan, mert berekedhetett.

  • Legszívesebben leköpném - veti oda az egyik vendég, amikor a kormányfőt hallgatja. De szerencsére van, aki nem ilyen plasztikusan bírálja Orbánt. "Menjen el ő dolgozni minimálbérért! Az nem megy, hogy a minimálbérért hajtjuk magunkat, miközben európai uniós árak vannak" - fejti ki a szofisztikáltabb szakkommentátor. Aztán arról kezd el beszélni, hogy mondhatnak bármit a gazdaság állapotáról, "hogy így áll, meg úgy áll", mert össze-vissza lehet bűvészkedni a számokkal.

    A többiek egyetértően bólintanak, úgyhogy vehetjük úgy, hogy ez a resti vendégeinek közös szakértői álláspontja.

  • Sok devizahiteles családnak segítettek az árfolyamgáttal, de ez még nem elég. A bankok visszaéltek az emberek jóhiszeműségével és naivitásával. A bankok ismerték a kockázatokat, mégsem mondták ezt a hitelfelvevőknek. Az összes árfolyamkockázatot az ügyfelekre hárították. A bankok erkölcsi kötelessége módosítani a szerződéseket Felszólította a bankokat, hogy az árfolyammódosításból származó veszteség nagyobb részét ők viseljék. Ha ezt önként nem teszik meg november 1-ig, akkor a kormány lépni fog.

  • A szocialisták bedőltek a bankoknak az emberek kárára, de „most mi vagyunk az erősebbek, a bankoknak kell alkalmazkodni” a magyar emberekhez. A gyarmatosítás kora lejárt.

  • Független megfigyelőnk szerint a nemzetgazdasági miniszter nem tapsolt a bankoknak adott ultimátum elhangzásakor.

  • Orbán Viktornak erős nyara volt - tudtuk meg. Kiszabadultunk a deficiteljárás alól! Taps! Az IMF alól is felszabadultunk! Taps! Megvédték a nyugdíjasok pénzét, mondja a szónok. A nyugdíjasoktól, teszem hozzá én. Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma - mondja a szónok. A Miniszterelnöki Hivatalban és Londonban - mondom én. A legszigorúbb londoni elemzőket szovjet tudósokhoz hasonlítja a vicces miniszterelnök, ám azért fontos neki az ő elismerésük.

    MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT!!! Perceket kellett várni erre a mondatra. Semmi okuk sincs az elbizakodottságra - mondja a szónok, és bizony igaza van! Sokan még mindig úgy érzik, hogy nem javult a helyzetük. Talán azért, mert romlott. Ne ijedjünk meg a bírálatoktól - kéri sajátjait a miniszterelnök. Mint ahogy a Titanic kapitánya sem rémült meg a jéghegyektől.

    Na most jön a beszámoló a visegrádi mesedélutánról. A rezsicsökkentés a magyar függetlenség alapja. Ám, ha 20 százalékkal csökkentjük a villany és fűtésszámlát, rögtön jó lesz. Főleg úgy - teszem hozzá -, ha közben tizenkét új adót vezetnek be és kb 100-120 ezer forint többletköltséget raknak egy átlagos család vállára évente. Az árfolyamgáttal kiszabadították a devizahiteleseket. Szerintem legjobb esetben is maximum feltételes szabadlábnak nevezhetjük.

    Szokásos bankrugdosás, és nem leszünk gyarmatos blabla - halál unalom! Vége is! Ritka gyenge volt! A vastaps is rövidebb, mint szokott.