Árpád
3 °C
12 °C

Nem fizetett, a sínekre lökték

2013.09.09. 13:02

Megverték, majd a vasúti sínekre fektették azt a 64 éves nagyvenyimi férfit, akinek halálával összefüggésben a Fejér megyei nyomozók három férfit vettek őrizetbe – írja a police.hu.

A nyár közepén a Fejér megyei Újvenyimnél történt halálos vasúti gázolás valószínűleg mégsem baleset volt, a nyomozás során idegenkezűség merült fel. A dunaújvárosi rendőrség korábban közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálta a halálesetet.

Egy menetrend szerint közlekedő személyvonat július 28-án, késő este halálra gázolt egy 64 éves nagyvenyimi férfit, aki a vasúti síneken feküdt. A rendőrség közleménye szerint az eljárás során beszerzett információk és a tanúvallomások alapján idegenkezűség merült fel, emiatt a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szeptember 6-án három férfit vett bűnügyi őrizetbe, akiket gyilkossággal gyanúsítanak.

Az egyik feltételezett elkövető elfogásáról a rendőrség az alábbi videót tette közzé:

A nyomozás során kiderült, hogy az idős férfit sógora, annak fia és egy ismerősük előbb megverte nagyvenyimi udvarán, majd egy biciklivel eltolták a helyi vasútállomáshoz, ahol a sínekre fektetve magára hagyták. Az áldozat a sógoránál lakott, és az albérleti díj miatt többször vitáztak egymással. A viták hevében a férfi, illetve fiai többször is bántalmazták idős rokonukat.

Az 59 éves Cs. Géza Györgyöt, a 19 éves Cs. Norbertet és az 58 éves S. Sándor Antalt emberölés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség. A férfiak bűnügyi őrizetbe kerültek, hamarosan előzetes letartóztatásba vehetik őket.