Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Robbantással fenyegetőzött egy férfi Csepelen

2013.09.10. 12:11 Módosítva: 2013-09-10 15:05:33

Öngyilkos akart lenni és egy gránát felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi Csepelen.  A 38 éves P. Károly végül megadta magát, közölte a helyszínen egy rögtönzött sajtótájékoztatón Bognár Kinga, a BRFK szóvivője. Nem kellett erőszakot alkalmazni vele szemben.

A férfi saját maga értesítette délelőtt 11 óra körül a rendőrséget arról, hogy öngyilkos akar lenni, majd pár perccel később újra telefonált, és azt mondta, egy bomba is van nála. A kerületi rendőrség ekkor a helyszínre vonult, kiürítették a II. Rákóczi Ferenc utcai épületet, lezárták a környéket, és értesítették a TEK-et. Az épületet 35 embernek kellett elhagynia. Az önkormányzat a lakóknak felajánlotta az egyik termét az intézkedés idejére, de ezt csak két kismama vette igénybe.

TEK-08
Fotó: csepel.info

Facebookon szemtanúk arról számoltak be, hogy mesterlövészek is voltak a helyszínen, egy olvasónk pedig azt írta, gépfegyveres TEK-eseket látott. A helyszínre emelőkosárral felszerelt tűzoltók is érkeztek. A kialakult helyzet miatt negyed egy körül leállították a csepeli HÉV közlekedését, de már újra jár.

A telefonhívást fogadtó rendőrnő folyamatosan szóval tartotta a férfit, amíg kollégái a helyszínre értek. A TEK tárgyalóitól kapott útmutatások alapján sikerült a fenyegetőző bizalmába férkőznie.

A lakást átkutatták, de a tűzszerészek robbanóanyagot, gránátot, fegyvert nem találtak.

P. Károly nem mondott semmit az indítékairól az őt elvezető rendőröknek. A ház egyik lakója az Indexnek elmondta, a férfi az elmúlt fél évben már kétszer ugrott ki a második emeleti lakásának ablakán. P. Károly ellen most közveszéllyel fenyegetés miatt indul eljárás.

Az Index telefonon beszélt a ház közös képviselőjével, aki elmondta, hogy a férfi folyamatosan konfliktusban áll a lakókkal, mert sokat hangoskodik, néha ittas állapotban is, és már több mint hatszázezer forint közös költséggel tartozik a háznak. A szomszéd azt is hozzátette, korábban volt a férfinak egy élettársa, akinek egyszer hallották "Segítség, meg fog ölni!" sikoltásait.