Huba
17 °C
33 °C

Mesterházy: Szégyellje a pofáját a Fidesz

2013.09.10. 20:56 Módosítva: 2013-09-10 21:01:13
Mesterházy keménynek hirdetett, valójában baráti kérdésekre válaszolt az MSZP székházában rendezett fórumon. Szerinte az ellenzéki kispártok követelései irreálisak voltak, Gyurcsány elriasztja a bizonytalanokat, Orbán pedig a gazdagok érdekében kormányoz.

Mesterházy Attila az MSZP székházában tartott kampányrendezvényt, melyet az ATV élőben közvetített, és ahol a „legkeményebb kérdésekre″ válaszolt – legalábbis a fórumot így hirdették. A közönséget baloldali szimpatizánsok alkották és ők „tolmácsolták″ a kérdéseket. Utóbbiakat az interneten lehetett feltenni, 200-300 kérdésből válogattak. Az MSZP elnöke beszélt a mai ellenzéki tárgyalásokról és arról, miért nem született megállapodás se Gyurcsánnyal, se Fodorral.

Ezen kívül a Fideszt osotorozta és azt részletezte, hogyan segítene pártja a szegényeknek –szemben Orbán Viktorral, akitől „minél többet keresel, annál több segítséget kapsz″.

Mesterházy válaszai röviden:

Az ellenzékről

  • Bajnaiék: jó az Együtt-PM-mel kötött megállapodás, egyetlen ellenzéki szavazat sem veszik el.
  • Mohók voltak a kispártok: a DK és Fodor Gábor társadalmi támogatottságukhoz képest túlzó kérésekkel érkeztek, ezért nem tudtak megegyezni. Fodornak teljesen irreális elvárásai voltak, ezért nem is tett nekik ajánlatot az MSZP.
  • Ezért nem kell Gyurcsány: nem egyeztek bele, hogy Gyurcsány Ferenc egyéniben vagy listán az MSZP támogatásával induljon, mert elriasztaná a bizonytalan szavazókat. Gyurcsány nélkül a közös lista második helyét megkaphatta volna a DK.
  • Nem múltak el a sérelmek: az MSZP beleszólást akart abba, kiket jelöl egyéniben a DK, mert a pártszakadás után nem mindenkiért dolgoznának jó szívvel az aktivistáik.

A korrupcióról

  • Ez már egy másik MSZP: az MSZP szembenézett kormányzása hibáival, megújult a párt és vezetése, és különben is, alattuk legalább senki nem akarta lebontani a demokráciát vagy megfélemlíteni a médiát.
  • A Fidesz a korrupt, nem ők: A BKV-s botrányokból megtanulták, hogy a korrupciót „tűzzel-vassal irtani kell″, és a Fidesz is részben a korrupciós ügyeibe fog belebukni. De az MSZP majd igazságot szolgáltat a „trafik- és a földmutyi″ károsultjainak. „Nem lesz Budai Gyulánk, se újabb Keller Lászlónk, de az ügyészség és a rendőrség tenni fogja a dolgát.″

A Fidesz a gazdagoknak ad, az MSZP a szegényeknek

  • Többkulcsos adót akarnak: „Igen, adót akarunk emelni - a gazdagoknak. Azt akarjuk, hogy akinek magas a havi fizetése, ne járjon jobban a 16%-os adókulccsal, mint aki átlag alatt keres.″ A pluszbevételt a szegényeknek osztanák vissza.
  • A Fidesz a gazdagok kormánya: „Ez a gazdagok kormánya, minden intézkedésünk arról szól, hogy minél többet keresel, annál több segítséget kapsz Orbán Viktortól″.
  • A rezsicsökkentés nem is akkora: Az MSZP támogat minden egyes forintot, amit a Fidesz visszaad az embereknek, de „szégyleljék a pofájukat″, mert ennél sokkal többet vettek el az elmúlt három évben. Példaként hoz Mesterházy egy nyugdíjas hölgyet, aki bevitte neki a tavalyi és idei számláját: idén a másfélszeresét fizeti.
  • Devizahitelek: Orbán eredetileg nem akart segíteni, de szóltak a képviselői, hogy baj van és így nem fogják őket újraválasztani. A Fidesz csak a tehetőseknek segített a végtörlesztéssel, az MSZP a szegényeknek fog. Bevonnak költségvetési forrásokat, bevezetik a magáncsődöt és szociális bérlakás-építési programot indítanak.
  • 2014-től ingyenes felsőoktatás: Már jövő szeptembertől azonnal tandíjmentessé tennék a felsőoktatást és segítene abban is a kormány, hogy a diákok anyanyelvi környezetben tanuljanak nyelveket.