Prostituáltak fenyegtőire csapott le a TEK

2013.09.11. 18:48

Prostituáltat fegyverrel fenyegetők és zsarolók ellen indított eljárást a rendőrség. Két férfit a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével elfogtak, egyiküket már kedden őrizetbe vették.

A rendőrség szerint augusztus 2-án hajnalban az V. kerületi Eötvös téren feltehetően prostituált nők mellett négy autó állt meg, és 15-20 erős testalkatú férfi szállt ki belőlük. A férfiak az egyik nővel közölték, hogy egy hónapra visszamenőleg napi 20 ezer forintot kell fizetnie helypénzként. A nő erre nem volt hajlandó, ezért az egyik ismeretlen férfi bántalmazta.

A nők megpróbáltak társuknak segíteni, a támadók ekkor fegyverrel vagy egy ahhoz hasonló tárggyal fenyegetőzve nyomatékosították követelésüket, majd elhagyták a helyszínt.

Az V. kerületi nyomozóknak sikerült azonosítaniuk a társaság két tagját, majd - tekintettel arra, hogy az elkövetőknek fegyverük lehet - a TEK bevetési egységével a lakásukon elfogták őket.

Az előállítás után L. Ottó Lászlót őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, társa, N. Arnold azonban szabadlábon védekezhet.