Orsolya
7 °C
17 °C

Rezešová aligha lehetett szomjas

2013.09.11. 16:58
Lehúzta a javasolt adag nyákoldó gyógyszer jó ötvenszeresét, és rögtön a négy ember halálát okozó baleset után legurított egy deci víznek hitt vodkát saját fejre állt kocsijában – az orvosszakértők szerdai meghallgatása arra futott ki, hogy ez a két dolog együttesen megmagyarázhatná az Eva Rezešovánál mért véralkoholszintet. Más kérdés, hogy mindez mennyire életszerű. A pszichológus szakértő szerint például majdnem kizárt, hogy egy magát életveszélyben érző embernek eszébe jusson a szomjúsága.

A védelem kérésére kirendelt orvosszakértő diktált a szlovák milliomosnő, Eva Rezešová büntetőperének szerdai tárgyalásán, amelyen a véralkoholszint lehetséges magyarázatait szedte össze a Gödöllői Járásbíróság. Rezešovát ittas járművezetéssel vádolják. A vádirat szerint közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt, 1,55 g/l ezrelék véralkohol-koncentráció volt a szervezetében tavaly augusztus 21-én hajnalban, amikor BMW terepjárója az M3-as autópályán belerohant a Fiat Puntóba, ezzel a Fiatban ülő négy ember halálát okozva.

Rezešová azzal védekezik, hogy ő alkoholt nem ivott a baleset előtt, a vérében talált alkohol úgy került oda, hogy alkoholtartalmú gyógyszert vett be, illetve már a baleset után meghúzta a fejre fordult kocsijában a vodkásüveget, mert szomjúság gyötörte, és víznek hitte. A bíróság a szerdai tárgyalási napot arra szánta, hogy az orvosszakértőkkel végigvegye a témába vágó legfontosabb kérdéseket.

Nem baj, hogy nem hatályos

Az ügyben eddig négy különböző orvosszakértő foglalt állást, volt köztük, akit a rendőrség rendelt ki, és volt, akit

ügyvédjének kérésére vontak be az eljárásba. Lényeges, alapvető kérdésekben voltak különbségek a különféle szakvélemények között. A bírónő, Fülöp Ágnes arra készült, hogy amint azt a műszaki szakértőkkel már sikerült összehoznia, az orvosszakértőket is egyszerre kérdezi ki, és eléri, hogy közös nevezőre jussanak, feloldják az ellentmondásokat. Most nehezebb dolga volt, mint a műszaki szakértőkkel.

Nem nagyon volt olyan részletkérdés, amelynél az látszott volna, hogy mind a négy szakértő jó szívvel, teljes meggyőződéssel bólint rá a kollégája által képviselt álláspontra.

Sikeresnek leginkább Varga Tibor, a védelem kérésére kirendelt szakértő érezhette magát. Ő más módszertan alapján végezte el a számításait, mint a kollégái, részben ez volt az oka annak, hogy eltérő eredményekre jutott. Ő a számolásoknál egy 2010-es minisztérium irányelvet követett, amely most nincs hatályban, más szakértők viszont a hatályos módszertani levelet vették figyelembe. Varga meggyőzte a bíróságot, hogy az ő módszerével érdemes számolni, miután arra hivatkozott, hogy a hatályos módszertan elavult, a tudomány azóta fejlődött. Ez volt például az egyik sikere.

Fokozott nyálelválasztás, hányás, vagy semmi

Varga amellett foglalt állást a bíróságon, hogy a mérési eredmények az alkoholra vonatkozó számítások alapján lehetséges az, amit Rezešová állít. Ebben az esetben a baleset időpontjában csak a Bromhexin nevű nyákoldó gyógyszer volt a szervezetében, a véralkohololkoncentráció nem a vádiratban írt 1,55, hanem csak 0,46-0,81 ezrelék volt, ami nem befolyásolta érdemben a vezetési képességét.

A bírónő megkérdezte, nem lett-e volna valamilyen élettani következménye annak, ha Rezešová tényleg lehajtott annyi Bromhexint, ami ilyen véralkoholszint előidézésehez kell. Az előírt adag nagyjából ötvenszereséről van szó. Az egyik szakértő elmondta, hogy a betegtájékoztató szerint a túladagolás fokozott nyálelválasztást, hányást, fulladást okozhat. Varga ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a tájékoztató szerint ezek a kóros tünetek nem szükségszerűen lépnek fel. Vagyis elképzelhető, hogy Rezešová úgy adagolta túl ötvenszeresen a gyógyszerét, hogy nem lett ettől semmi baja.

Rejtély, honnan volt a kodein

Az biztos, hogy a szakértők dolgát megnehezítették a vérvétellel kapcsolatos szabálytalanságok. Kevesebb vért vettek Rezešovától, mint kellett volna, és érthetetlenül késlekedtek a mintavételekkel. Volt olyan orvosszakértő, aki azt az álláspontot képviselte a szerdai tárgyaláson, hogy ezek miatt nem megbízhatóak a mérési eredményeik, és nem is igazán lehet velük számolni.

Varga számolásának egyébként lényeges eleme, hogy ő adottnak veszi, hogy kodein is hatott Rezešová vérében az alkohollal egy időben, és ez lassította az alkohol felszívódását. Az nem tisztázott, hogy került kodein a nő szervezetébe. Létezik több kodeintartalmú gyógyszer is, de azok a gyógyszerek, amelyeknek a szedéséről a vádlott beszámolt a vallomásában, nem tartalmaznak kodeint.

Arra nincs adat egyébként a szakirodalomban, hogy a kodein lassítja az alkohol felszívódását. Nem lehet nálunk olyan kísérleteket végezni, ahol az alanyt kábítószernek tennék ki, ezért nincs adat, hangzott el a tárgyaláson. Varga csak következtett arra, hogy a kodein így hathatott.

Sértődékeny, dacos, infantilis

Bár több órát töltöttek a szerdai tárgyaláson a véralkoholkoncentrációra vonatkozó számításokkal, a büntetőügy kimenetele szempontjából jóval lényegesebb kérdés, elhiszi-e majd a bíróság, hogy Rezešová igazat mond a nyákoldóról és a vodkáról.

A szerdai tárgyalásra beidézték azokat a szakértőket is, akik a vádlott elme-és pszichológiai állapotát mérték fel. A szakvélemény szerint Rezešová "átlagos személyiség depresszív tünetképződéssel". Krónikus alkoholfogyasztásnak nem találták nyomát. A szakértő a bíróságon olyan embernek írta le Rezešovát, aki bizonyos helyzetekben kicsit infantilis, sértődékeny, dacos, hajlamos az indulatosabb helyzetmegoldásra.

A pszichológus szakértőnek felolvasta a bíró a vádlott vallomásából ezt a részt: "Csak ezután tudatosodott bennem, hogy az autóm felborult, a tetején áll. El akartam hagyni az autót, de egyik elülső ajtót sem tudtam kinyitni. Nagyon megijedtem, hogy felrobbanhat az aztó. A sokkos állapotban megláttam a folyadékkal teli üveget, utánanyúltam, és néhány kortyot ittam belőle. Amint tudatosult bennem az alkohol maró íze, abbahagytam az ivást. Az üveget lezártam és az autóban hagytam. Erősen zilált, izgatott állapotban cselekedtem, mert miután rájöttem, hogy az autó a feje tetején áll, nagyon aggódtam az életemért." A bírónő arra volt kíváncsi, mindez mennyire reális.

Jöhet még kínos tanúvallomás

A szakértő határozottan kijelentette, hogy "ilyen helyzetben a fiziológiás szükségletek háttérbe szorulnak"; "hogy valaki megszomjazzon egy ilyen helyzetben, szinte kizártnak tekinthető".  Hozzátette, hogy Rezešovától, akit viszonylag kiegyensúlyozott személyeségnek tart, szerinte különösen nem várható ilyen inadekvát reakció.

A büntetőter pénteken folytatódik. Elég vegyes napra lehet számítani. Szó lesz Rezešová telefonjának hívás-és internetforgalmi adatairól, újra előkerül a közúti veszélyeztetés (a leszorítás, elvakítás) vádpontja, orvosszakértők fognak nyilatkozni az áldozatok halálának okáról, és újra kísérletet tesz a bíróság Erik Fischer kihallgatására.

Fischer, aki a vádlott volt élettársa, egyik gyerekének az apja, a múltkor a szabályos tanúidézés ellenére nem jött el. Távolmaradásának akkor láthatóan örültek Rezešová rokonai, valószínűleg azért, mert Fischer már a rendőrségen tett vallomásában sem festett éppen hízelgő képet a vádlottról. Olyan embernek írta le, akinek problémái voltak az alkohollal, és szokása volt részegen vezetni. A bírónő már jelezte, hogy ha a férfi megint nem jön el, fel fogják olvasni ezt a régebbi vallomást.