Bajnai megszabadult Kis Görbétől
Tegnap egy jobboldali blogon olyan információk láttak napvilágot egy komáromi vállalkozóval, önkormányzati képviselővel és civil közéleti személyiséggel kapcsolatban, amik az illető erkölcsi feddhetetlenségét kérdőjelezték meg – írta az Együtt-PM szövetség csütörtöki közleményében.
A Pestisrácok.hu „Bűnszövetség Komáromban: Bajnai és a 'kis Görbe' együtt, Magyarországért” című posztjáról van szó. Ebben olyan dokumentumokat mutatnak be, amikből kiderül, hogy Bajnai Gordon egy Horváth Zsolt nevű, orgazdaságért elítélt, a komáromi éjszakai életben Kis Görbe gúnynéven szólított, kétes hírű vállalkozóval kampányolt májusban.
„Az Együtt-PM szövetség és Horváth Zsolt együttműködését megszakítottuk” – jelentette be az információk birtokában csütörtök délután a szövetség.
Az Együtt-PM szövetség ezt azzal indokolja, hogy mindenkivel szemben fenntartja az ártatlanság vélelmét, tiszteletben tartja a jogát, hogy megvédje magát a személyét ért vádakkal szemben, és bíznak benne, hogy ez ebben az esetben is sikerülni fog. „Ugyanakkor politikai közösségünk politikusa csak olyan honfitársunk lehet, aki büntetlen előéletéről hiteles módon, írásban is nyilatkozatot tesz” – közölték.
Selmeczi Gabriella értékelte
A Fidesz szóvivője a Pesti Srácok cikkét úgy kommentálta, hogy ezzel egy újabb botrányra derült fény az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon háza tájáról, „egy elítélt bűnözővel szövetkezett a választási győzelemért” a volt miniszterelnök.
A maffiózókörökben Kis Görbe névre hallgató vállalkozót, korábban jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett orgazdaságért jogerősen elítélték – mondta Selmeczi Gabriella. Görbe bandájának fő profilja a motorcsónaklopás volt, de megpróbálkoztak azzal is, hogy benzint csapoljanak le egy tankhajóról.
A kormánypárt szóvivője mindezt úgy értékelte: az erkölcsi bizonyítvány megléte messze nem szükséges Bajnai Gordonéknak ahhoz, hogy szövetséget kössenek valakivel, hiszen a maffiózómúlt sem akadály.
A vállalkozó jelenleg a Független Civilek Komáromért Egyesület vezetője.