Orsolya
12 °C
18 °C

Mi is vagyunk annyian, mint a liberálisok

2013.09.12. 08:04
| Módosítva: 2013.09.12. 12:00
Új párt alakult. Már a neve is mesteri húzás: Elégedetlenek Pártja. Valódi néppárt. A nulla forint tőkével és 10 emberrel induló, programmal még nem, de határozott véleményekkel annál inkább rendelkező párt egyelőre a Facebookon népszerűsíti magát. A határon túli magyarok szavazati jogával elégedetlenek, a KDNP és a Párbeszéd Magyarországért szerintük nem korrekt. A párt elnökével, Tóth Istvánnal beszélgettünk.

Hogy áll a párt bejegyzése?

Augusztus 17-én alakultunk, a papírok a bíróságon vannak, várjuk, hogy bejegyezzék.

Hányan vannak?

Az alakuló gyűlésen több, mint harmincan voltunk, de végül csak tíz ember volt, aki alá is írta a papírokat. Sokan a munkahelyük vagy a párkapcsolatuk miatt féltek ilyen nyíltan elköteleződni egy párt mellett. Természetesen megértem őket.

“Tegyünk a boldogabb jövőnkért! ELÉGEDETLENEK PÁRTJA! (mi is vagyunk annyian, mint a liberálisok, velünk nem tárgyalnak? :) )”

(forrás: EP - Facebook)

Ezek szerint ők mégsem annyira elégedetlenek? Vagy pont, hogy túlságosan azok?

Ma Magyarországon olyan a helyzet, hogy az emberek féltik a munkahelyüket, mert könnyen elveszíthetik, ha határozottan állást foglalnak, nyíltan elégedetlenek a kormánnyal, annak munkájával. A szimpatizánsaink száma egyébként a Facebook-oldalunk alapján száz fölött van, hogy mennyien leszünk azt nem tudom, de bizakodóak vagyunk.

Hová pozicionálná az Elégedetlenek Pártját?

Nagyon nehéz, hát bal, liberális, de inkább közép. Egy középpel próbálkozunk, egyébként sem lehet a jelenlegi pártokra ráhúzni a hagyományos baloldali vagy jobboldali jelzőket. A Fidesz például hol jobboldali ezzel a hatalmas államosítással?

999106 1382065118688036 841876277 n
Tóth István
Fotó: Elégedetlenek Pártja

Kiket akarnak megszólítani?

Alapvetően mindenkire számítunk, aki elégedetlen. Számítunk arra az 50 százalék körüli politikából kiábrándult emberre, akik a jelenlegi pártfelhozatalból nem tudnak választani, számítunk a Fideszből kiábrándultakra − közöttünk is van volt Fidesz-hívő − de számítunk azokra is, akik elégedetlenek az ellenzék szerencsétlenkedésével. Szóval elég széles körből tudunk meríteni.

Hogyan tervezik megszólítani az embereket?

Egyelőre csak Facebook-oldalunk van, de a saját weboldal is hamarosan elkészül. Óriásplakátokra nincs és valószínűleg nem is nagyon lesz pénzünk, úgyhogy szórólapokban gondolkodunk. Plusz nemsokára kint fogunk állni az utcákon, forgalmasabb tereken a saját logós, sárga pólóinkban, és osztogatjuk az elképzeléseinket, beszélgetünk az emberekkel. Többen támogatnak minket vidékről is, azzal sem lesz gond, hogy elérjük a vidéki embereket is.

Az ellenzéki összefogásról mi a véleménye?

Az az igazság, hogy az MSZP–Együtt-PM szövetsége mellé, ha nem is teljesen nyugodt szívvel, de behúztuk volna az ikszet. Ha tényleg valódi együttműködésről lett volna szó, amiben minden demokratikus ellenzéki szerveződéssel összefogtak volna. De amit csinálnak, az kutyakomédia. Ez volt az utolsó lökés számunkra, hogy muszáj saját magunknak csinálni valamit.

Szerencsés névválasztásnak tűnik. Van valami, amivel ön személy szerint elégedett?

Egyelőre nem látok olyan területet, ahol ki merném jelenteni, hogy elégedett vagyok. Akkor értük el célunkat, ha mindenki elégedett lesz, bár nem hiszem, hogy ez valaha is be fog következni: mindenki a maga szintjén nyomorog. Bár a tükröspusztai útfelújítással elégedett vagyok.

„Tessék már megmondani a PM mögött milyen támogatottság van? Vagy a liberális párt támogatóit is megszámoljuk! Viccccc az egész, amit Bajnai és Mesterházy művel. Ez nem ellenzéki összefogás! Itt az ELÉGEDETLENEK PÁRTJA, ahol őszintén és tisztességesen elmondják amit gondolnak és ami a legfontosabb, hogy nem lepukkant, lejáratott emberekből áll!”

(forrás: EP – Facebook)

Ezek szerint nem kell feloszlatni a pártot, ha megvalósították a céljaikat, mert az gyakorlatilag sohasem következhet be. Egyébként milyen eredményre számítanak?

Így van, nem kell majd feloszlatni. És persze az lenne a tökéletes, ha mi nyernénk a választást, de erre azért nem látok sok esélyt. Be akarunk jutni a parlamentbe. Persze lehet, hogy kapunk 200 szavazatot, és akkor belátjuk majd, hogy nem sikerült megszólítani az embereket, de lehet, hogy kellemes meglepetés fog érni minket. Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy mind a 106 körzetben tudunk állítani egyéni jelöltet. Sehol sem lesz nehéz találni egy elégedetlen embert, aki vállalja a megmérettetést.

Ezt mondta már Bajnai Gordonnak?

Ha már az Együtt-PM-ről van szó: azért is akarjuk megmérettetni magunkat önállóan, mert nekünk nem tetszik, hogy olyan kis és mérhetetlen pártok, mint a KDNP vagy a Párbeszéd Magyarországért jutnak majd a parlamentbe, és tagjaik kerülnek fontos pozíciókba. Rájuk ki szavazott? Most az, hogy a néhány fiatal kilépett az LMP-ből, és beáll Bajnai mellé, az nem jelenti azt, még egy jó szereplés mellett sem, hogy rájuk bárki is szavazott volna.

Ön a párt miniszterelnök-jelöltje?

Jajj, dehogyis! Nem érzem magam ehhez sem elég felkészültnek, képzettnek, nem érzem az ehhez szükséges tudást és erőt sem. De persze kérdés, hogy egy miniszterelnöknek kell-e ezekkel rendelkeznie, vagy csak azt kell tudnia, hogyan kell összerakni egy erős, jó csapatot.

Ön mit gondol?

Szerintem az a lényeg, hogy össze tudjon állítani egy jó csapatot, akiket motiválni is tud.

És ehhez érzi magában az erőt?

Hát lehet, hogy annyira beletanulok a politikába, hogy elgondolkodom mégis a miniszterelnök-jelöltségen. De tudja mit vállalnék el szívesebben? Az elszámoltatási biztos szerepét. Mert ami az elmúlt évekbe itt a politikában folyt, az kimeríti a Btk. paragrafusait. Én azonnal vagyonosodási vizsgálatot indítanék az összes politikus és családja ellen.

Nem tűnik kis munkának.

Igen, de a sok kényszernyugdíjas rendvédelmis biztos szívesen nekilátna. A lényeg, hogy rendbe kell tenni a dolgokat, be kell temetni az árkokat.

„Kérem a határon túli magyarokat, hogy attól függetlenül, hogy kire szavaznának, NE SZAVAZZANAK! Szavazzanak a helyi érdekképviseleteikre! Köszönöm és remélem értik, nem pedig megsértődnek!”

(forrás: EP – Facebook)

Az ön politikai ízlése hogyan változott az elmúlt húsz évben?

Nem voltam párttag sohasem, a rendszerváltás óta pedig az MDF-en kívül már minden pártra szavaztam. Igen a Fideszre is, ‘98-ban, de elég is volt belőlük. Most inkább olyan embernek tartom magam, aki gondolkodik.

Hogy állnak a programmal?

Nincs még programunk, de sok mindenről van véleményünk. Nem vagyunk szakpolitikusok, de először egy normális, békés, nyugodt országot kell teremteni, meg kell teremteni a jogbiztonságot, a szólásszabadságot, aztán lehet apránként lejjebb menni a szakmai szintre. Munkahelyeket teremteni, befektetéseket hozni az országba vagy rendbe tenni az egészségügyet. Nem is értem, hogy nem lehet megegyezni az egészségügyről. Normális körülmények között ezzel nem lenne probléma.