Szijjártóék csapata edzett volna a reptéren

2013.09.12. 12:21
Az ingatlan megszerzése volt a valódi célja a dunakeszi önkormányzatnak, amikor májusban szabálytalan repülésekre hivatkozva és a sportrepülősöket okolva bezáratta a repteret. Kiderült, hogy a városvezetés a konfliktus kirobbantása előtt elkészített egy részletes megvalósíthatósági tanulmányt a repülőtérre építendő sportcentrumról, de folyamatosan letagadta a tervek létezését. A városnak több mint 860 milliós extra terhet jelentett volna a főként Szijjártó Péter futsalcsapatának szánt centrum.

Hónapokig tagadta a dunakeszi önkormányzat, hogy pontos tervekkel rendelkezik a helyi reptér más irányú felhasználására. A polgármesteri hivatal júniusban még egy közérdekű adatigénylésre is hamis választ adott, azt állítva, hogy nincsenek konkrét elképzelések az ingatlannal kapcsolatban, és nem egy titokban tervezett építkezés miatt záratták be a repteret.

A napokban azonban kiderült: a városvezetés már jóval korábban elkészíttetett egy részletes megvalósítási tanulmányt, amelyben egy 4,5 milliárdos sportcentrumot álmodtak a kifutópályára.

Az Index birtokába került tanulmányban az olvasható, hogy a megrendelő a Dunakeszi Kinizsi Sportegyesület volt, projektgazdaként viszont a város önkormányzata volt feltünetve. A titkos tanulmány tanúsága szerint a városvezetés egy olyan komoly méretű, 12 ezer négyzetméteres sportcentrumban gondolkodott, amelyben lenne legalább két sportcsarnok, uszoda, valamint külső futsalpályák is. Dunakeszin működik a Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár nevével fémjelzett futsalcsapat, amely egyébként kiemelten szerepel a tanulmányban is.

Az önkormányzat május végén tetetett lakatot a repülőtérre, arra hivatkozva, hogy a sportrepülők rendszeresen szabálytalan repüléseket hajtanak végre a környéken. A szabálytalanság abból adódott, hogy Dióssi Csaba polgármester visszavonta azt a szerződést, amely a korábbi években fennállt a város és a két repülőklub között. A reptér eredetileg állami tulajdonú terület volt, de több mint tíz éve – 15 éves profilváltási moratóriummal – átadták az önkormányzatnak. A moratórium elvileg azt jelenti, hogy az új tulajdonos sem változtathatna a korábbi hasznosítási célokon.

A helyi fideszes többségű önkormányzat jobbikos ellenzéke szerint döbbenetes, hogy a városvezetés úgy vett titokban tervbe egy több mint 4 és fél milliárd forintos beruházást, hogy annak 15 százalékát, azaz 685 millió forintot önrészként bankhitelből a városnak kellene biztosítani, „miközben a lakosság így is a megemelt építményadó terheit nyögi”.

A helyi Jobbik szerint egyébként szerdán az önkormányzat végül fel is adta az eddig lényegében nem is létező terveket. „Délután jött az első jel: az önkormányzattól mintegy 'függetlenül' megérkezett a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub ügyvezetőjének levele: nem támogatják a repülőtéren semmiféle komplexum építését. Végül – alig fél óra múlva, összehangoltan – érkezett az önkormányzat reakciója: a szakmai partner visszalépése miatt eláll a beruházástól.”

"Szertefoszlani látszik a közösségi sportközpont koncepciója"

Dunakeszi önkormányzata cikkünk megjelenése után hoszzú közleményben magyarázta a reptér helyére tervezett sportcentrum ügyét, és a város "szisztematikus romló" ellenzékét tette felelőssé, amiért meghiúsult a beruházás.

"Lehetőség nyílt arra, hogy uniós pénzből a Dunakesziek régi álmát valóra váltva egy tanuszodával rendelkező, önkormányzati tulajdonú sportközpont épüljön a városban. Azonban a Jobbik-MSZP párosnak semmi sem drága. A pártpolitikai érdekek diktálta szisztematikus romboló tevékenységük elérte célját: szertefoszlani látszik a közösségi sportközpont koncepciója.

Az egyre élénkülő városi sportéletnek köszönhetően Dunakeszi sportcsarnoka és fedett tornatermei megteltek, óriási igény jelentkezett további helyek kialakítására, emellett mindenki számára köztudott, hogy a város lakosságának régi vágya egy fedett tanuszoda megépítése. Mindezekre megoldást jelentene egy korszerű, fedett, nagyobb létszámú nézőt befogadni képes, versenyek rendezésére alkalmas kézilabda pályával, és tanuszodával rendelkező sportközpont, ami a városban működő sportszervezetek, egyesületek utánpótlás-nevelésének és a lakossági tömegsport bázisa is lenne.

Ezért a Dunakeszi Kinizsi Utánpótlás Sport Egyesület egy új sportközpont építésének ötletével kereste meg a városvezetést, amelynek a repülőtér területe bizonyult a legalkalmasabbnak. A terület könnyen megközelíthető (autópálya közelsége, városon belüli jó megközelíthetőség, helyi járat megállója), ugyanakkor közvetlenül nem lakóházak mellett fekszik, a helyi építési szabályzatnak megfelel és közművesített. Az is mellette szólt, hogy a beruházáshoz nem kell telket vásárolnia az önkormányzatnak, hiszen a repülőtér városi tulajdonban van, azt az Állam még 2003-ban adta át sportcélokra Dunakeszi Városának.

Reméltük, hogy még ebben az Európai Uniós költségvetési ciklusban felépülhet a központ, ezért a Kinizsi sportegyesület elkészíttette a pályázathoz szükséges előzetes megvalósíthatósági tanulmányt, amelyet a Jobbik is közzétett. A Pest Megyei Közgyűlése elnöke pedig támogató jóváhagyását adta az előzetes tervre. Azonban a jelenlegi Európai Uniós ciklusban nem maradt erre felhasználható forrás, ezért arra nyílt lehetőségünk, hogy a következő ciklus kiemelt projektjei közé kerüljön be a beruházás. Ezt követően a tanulmány a felmerülő városi igények alapján átdolgozásra került, amely jelenleg is folyamatosan alakul.

A képviselő-testület egy korábbi ülésén csupán elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy Uniós pénzből önkormányzati tulajdonú, tanuszodával rendelkező sportkomplexum épüljön, a véglegesnek szánt tervről természetesen a lakosság tájékoztatása mellett, később kell dönteni.

Míg más városokban egy ilyen rég várt, nagyívű projekt esetében képesek összefogni, nálunk ezt a közös célt a választások közeledtével a pártpolitika logikája felülírja. Már az elvi döntés meghozatalánál a lehetséges sikert látva a Jobbik és az MSZP különböző irányokból egyszerre támadta az elképzelést. A Dunakeszi Repülőtér 93 hektárjából a sportközpont épülete közel 1 hektárnyi területet foglalna el. Ők mégis környezetvédelmi okokra hivatkoztak, holott tudták jól, hogy a sportközpont nagy része arra a területre épülne, ahol jelenleg is parkoló található. Emiatt az 1 hektár miatt kezdték el hangoztatni, hogy veszélybe kerülnek az ürgék, sasok, kerecsen sólymok és az egész zöldterület, holott tudták jól, a terület egybefüggő zöldfelülete továbbra is megmarad.

Több esetben is azzal próbáltak hangulatot kelteni az itt élőkben, hogy a központ megépülésével megszűnne a repülés, holott nagyon jól tudták, hogy ez az 1 hektár kívül esne a felszállópálya védőtávolságán.

A Dunakeszin élő emberek vágyát valóra váltó projekt elleni harcukat hangulatkeltő Facebook csoportosulások toborzásával kezdték és megtévesztő tényeken alapuló, ám végül sikertelen népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtésével, forgalomlassító demonstrációval folytatták hónapokon keresztül. Végül sikertelen próbálkozásaik láttán már attól sem riadtak vissza, hogy minden, a projektet támogató személy ellen gyalázkodásba kezdjenek. A város közösségének érdekében elvi támogatással előmozdított sportközpont ügyéből a Jobbik-MSZP páros „áldozatos munkával” nagypolitikai kérdést csinált, aminek köszönhetően a fejlesztés szakmai partnere visszalépett.

Pártpolitikai érdekből folytatott csatározásaikkal megfosztották a várost attól a lehetőségtől, hogy közel 4 milliárd forint EU-s támogatásból gyarapodjon. Ezzel Dunakeszi több támogatástól esett el, mint amennyi eddig összesen érkezett a rendszerváltás óta.

Addig végezték szisztematikus rombolásukat, míg végül a Dunakesziek álma, hogy tanuszodás sportközpont épüljön városunkban, szertefoszlik.....

Gratulálunk a kedves Jobbik-MSZP párosnak! Győztek, a város veszített."