Ritkán jelentik a szatírokat az áldozatok

2013.09.13. 17:29

Ritkán tesznek bejelentést a rendőrségen a szatírok áldozatai, és ha meg is teszik, sok esetben nem várják meg a helyszínre irányított rendőrjárőrt, akinek pontos személyleírást adhatnának az elkövetőről – írta a rendőrség az Index a margitszigeti szatírral kapcsolatos kérdéseire adott válaszában.

A másik alternatíva, ha az áldozat „megkeresi a szigeten szolgálatot teljesítő rendőröket”, ez azonban a Margitsziget kiterjedését tekintve nem feltétlenül egyszerű feladat. A rendőrség szerint a most körözött férfiról egészen „a közelmúltig” nem érkezett olyan polgári bejelntés, amely pontos személyleírással szolgált volna.

A margitszigeti szatírról szeptember 4-én az Index számolt be elsőként egy olvasó levele nyomán. Egy szemtanú állítja, hogy kétszer is felhívta a rendőrséget, de csak annyit mondtak neki, hogy majd küldenek egy járőrt. Ezek szerint nem várta meg.

Fogtak már szatírt bejelentés alapján

Több esetben sikerült már a rendőröknek állampolgári bejelentés alapján elfognia szatírokat, így tavaly augusztusban és szeptemberben is állítottak elő a Margitszigeten szeméremsértéssel vádolt személyeket, akik mindketten bíróság elé is kerültek.

Fokozott ellenőrzést bűncselekmények, illetve szabálysértések megelőzésére rendelnek el, ezekben az akciókban egyenruhás és polgári ruhás rendőrök is részt vesznek. Ilyen ellenőrzéseket a turisztikai idényen kívül péntek és szombat éjszakánként tartanak, ugyanakkor a most keresett szatír a rendőrségi közlemény szerint is „rendszerint a reggeli órákban” mutogatja nemi szervét az arra futó nőknek.