Huba
18 °C
34 °C

Hivatalosan is megvan az MSZP-Együtt megállapodás

2013.09.14. 13:41 Módosítva: 2013-09-14 13:48:26

A szocialista párt választmánya egyhangúlag jóváhagyta az MSZP és az Együtt-PM szövetség választási megállapodását - számolt be Botka László, a testület elnöke újságíróknak szombaton.

Mesterházy Attila pártelnök ezt azzal egészítette ki: a választmány elfogadta, hogy az MSZP nem köt választási együttműködést a Demokratikus Koalícióval, a Liberálisokkal és a Magyar Szociáldemokraták Pártjával.

Botka László elmondta, hogy az MSZP október 19-én tart kongresszust, itt fogadják el választási programjukat és hoznak végleges döntést az országgyűlési és az európai parlamenti választási listáról. A listákra az elnökség tesz javaslatot, amelyet a választmány október 12-én véleményez.