Árpád
3 °C
12 °C

Nem volt vita az MSZP-Együtt megállapodásról

2013.09.14. 14:50 Módosítva: 2013-09-14 14:53:17
Az MSZP és Bajnai Gordon pártja külön listán indul, de a 106 egyéni választókerületben közösen állítanak jelöltet, döntöttek a szombati választmányi ülésen.

A szocialista párt választmánya egyhangúlag jóváhagyta az MSZP és az Együtt-PM szövetség választási megállapodását - számolt be Botka László, a testület elnöke szombaton.

Azt mondta, a szokatlanul rövid ülésen nem volt komolyabb vita az egyezségről, amely szerint az MSZP és Bajnai Gordon pártja külön listán indul, de a 106 egyéni választókerületben közösen állítanak jelöltet. Botka László azt hangsúlyozta, hogy a 2014-es választást az egyéni körzetekben kell megnyerni.

A Bajnai Gordon vezette pártszövetség a közleményben azt írta: a választmányi döntéssel hivatalossá vált a két legnagyobb ellenzéki erő választási együttműködése.

Mesterházy Attila pártelnök ezt azzal egészítette ki: a választmány elfogadta, hogy az MSZP nem köt választási együttműködést a Demokratikus Koalícióval, a Liberálisokkal és a Magyar Szociáldemokraták Pártjával.

Októberben elfogadják választási programjukat

Botka László közölte, az MSZP október 19-én tart kongresszust, ahol elfogadják választási programjukat és végleges döntést hoznak az országgyűlési és az európai parlamenti választási listáról.

Mesterházy Attila elmondta, a listákra a pártelnökség tesz javaslatot, amelyet a választmány október 12-én véleményez. A kongresszus elé a két testület közös javaslata kerül. A pártelnök arról is beszámolt, hogy legalább százfős listát állítanak, amelyen az MSZP-ben érvényben lévő kvótaszabályok szerint legkevesebb húsz nőnek és húsz, 35 évesnél fiatalabb politikusnak kell helyet kapnia.

Etikai és vagyonvizsgálat a jelöltekről

A választmány döntött a jelöltek kiválasztásának szempontjairól. A jelöltekkel kötött megállapodás része, hogy elfogadják azMSZP programját, vezető testületeinek sarkalatos kérdésekben képviselt álláspontját és az alapszabályban meghatározott erkölcsi normákat. Emellett előzetes etikai és vagyonnyilatkozatot kérnek a képviselőjelöltektől.

Mesterházy Attila elmondta: az elnökség értékelte a választókerületi felelősök munkáját, valamint a szocialistáknak jutó 75-ből 71 választókerületben jóváhagyta a korábban kiválasztott jelöltet. Csornán, Marcaliban, Mohácson és Nagykátán döntően személyes okokból új jelöltet állítanak.
A pártelnök arról is beszámolt, hogy december 10-ig kiválasztják az őszi önkormányzati választáson induló jelöltjeiket.

Mesterházy Attila azt mondta: ma az MSZP az egyetlen párt, amelynek - választási szövetségesével egyeztetett - programja van arra, hogyan lehet segíteni a négymillió szegény ember helyzetén, hogyan lehet megszüntetni a gyermekéhezést, és képviseli a nők, a fiatalok, a nyugdíjasok, a munkavállalók és a kis-, és közepes vállalkozók érdekeit.

Az Együtt-PM szerint az ellenzék így minden erejével arra összpontosíthat, ami a legfontosabb: "a problémákra, amelyeket Orbán Viktor rossz kormányzása okozott a magyar polgároknak és vállalkozásoknak, legfőképpen pedig a megoldásokra, amelyeknek köszönhetően 2014-et követően újra jó irányba tarthat majd Magyarország".

Egyúttal hangsúlyozta, hogy a jövőben csak "rendkívül szűkszavúan" fogják kommentálni más pártok ellenzéki együttműködéssel kapcsolatos nyilatkozatait, "most már az emberekre kell koncentrálni, és a kormányra meg Orbán Viktorra, mert mégiscsak azt szeretnénk, hogy őt elzavarjuk a csudába".

Hozzátette: Bajnai Gordonhoz hasonlóan ő is sajnálja, hogy a DK nem csatlakozott az ellenzéki összefogáshoz, de "ez most már történelem".