Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

32 milliárdot nyert a Közgép-konzorcium

2013.09.16. 11:12
Kapcsolódó cikkek (1)

A Közgép Zrt. és az A-Híd Építő Zrt. alkotta konzorcium nyerte azt a közbeszerzést, amelyet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő írt ki az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közti második szakaszának, illetve az új Tisza-hídnak a kivitelezésére – derül ki a Közbeszerzési Értesítő hétfői számából (pdf).

A szerződés összértéke 32 milliárd forint. A tájékoztató szerint összesen két ajánlat érkezett, a másik ajánlattevő is egy konzorcium volt, amelynek többek között a Strabag is tagja volt.

Hétfőn egy másik olyan közbeszerzés eredménye is nyilvánosságra került, amelyen szintén indult a Közgép. A cég ezen a pályázaton nem nyert. A Kapos menti hulladékgazdálkodási program kivitelezésére kiírt pályázatot  4,1 milliárd forintos ajánlattal a Geohidroterv Kft. által vezetett konzorcium nyerte el.

Az MTI a két közbeszerzési eljárás közül először az utóbbiról írt, hétfő délután azonban beszámoltak az első pályázatról is.

A Közgép állami megrendelései miatt az ellenzéki pártok többször is támadták a kormányt. Az ellenzék azt kifogásolta, hogy a Fidesz egyik legbefolyásosabb háttéremberének tartott Simicska Lajosnak az érdekeltségébe tartozó cég egyre több állami és önkormányzati közbeszerzésen nyer. Az építőipari vállalat évről évre egyre több profitot termel: a cég adózott eredménye tavaly 3 milliárd, 2011-ben 2,9 milliárd, 2010-ben 1,9 milliárd forint volt.