Életbenhagyott tanú vallott a csepeli gyilkosok ellen

2013.09.16. 07:50 Módosítva: 2013.09.16. 07:51

Életben hagytak egy szemtanút a csepeli rablógyilkosok, akiket legalább öt ember, egy négytagú család és egy diósdi férfi meggyilkolásával gyanúsítanak. A Blikk szerint a hajléktalantáborban lakó férfi látta, ahogy kivégzik a nyáregyházi család több tagját, és rá is ez a sors várt volna, de valamiért futni hagyták. A lap úgy tudja, hogy a férfi tanúskodott B. Dragan és társai ellen a rendőrségen.

Dragan egyik embere, Cs. János azt vallotta, hogy arra kényszerítették, vegyen részt annak a H. Viktornak a meggyilkolásában, akinek a teste azóta sem került elő. A férfit úgy akasztották fel, hogy a lába éppen leért a földre, amikor pedig a halálán volt, Cs. János állítása szerint kegyeletből kirúgta a lábát, hogy ne szenvedjen tovább.

2011. augusztus 3-án egy erdélyi fiatalembert támadtak meg az eperföldeknél, megkötözve beásták a földbe, de sikerült megszöknie, és értesítette a rendőrséget. Ezután találták meg a helyszínen az elásott emberi maradványokat, amelyekről kiderült, hogy egy négytagú család földi maradványai, akiket még 2011 januárjában öltek meg.

Meggyilkoltak egy 32 éves diósdi férfit is 2010 szeptemberében. A gyilkossággal először Cs. Jánost gyanúsították meg, akit 2011. augusztus 23-án fogtak el. A rendőrök már akkor úgy tudták, hogy nem ő volt az egyedüli elkövető. A csepeli ügy központi figurájaként ismertté vált szerb, B. Dragan, az Ausztriában, szeptember 14-én elfogott, 32 éves B. Zsolt, valamint K. Krisztián is részt vett a gyilkosságban a nyomozók szerint.