Leszakadt az út egyik oldala
Verpelét és Kisnána között lassan nevezetességgé válik egy útleszakadás, ami még tavasszal kezdődött, írta az Egri Hír, aminek fotósa vasárnap képeket is készített a derékig érő, hatalmas lyukról.
A két település közötti, 2416-os számú úton a korábban észlelt burkolathibák miatt szeptember 13-án nagymértékű burkolatleszakadás történt az útszakasz egyik sávján, írta válaszában megkeresésünkre a Magyar Közút Zrt.
Mint írták, a helyszínen az ilyenkor szükséges forgalomtechnikai jelzések, sávos forgalomterelő táblák és sárgán villogó lámpák vannak kihelyezve, emellett sebességkorlátozás is érvényben van. A másik szakaszon ideiglenesen megerősítették az aszfaltszegélyt, így a forgalom félpályán haladhat. Baleset eddig nem történt a helyszínen.
A Magyar Közút szerint a helyreállítás komplex feladat, mivel a pályaszerkezetet és a megcsúszott rézsűt is érintve kell beavatkozni. Szakembereik felmérik az út állapotát, illetve megvizsgálják, hogy milyen beavatkozásra van szükség, hogy biztosítsák a forgalmat mindkét pályán.
Soron kívül kezelik az ügyet, de a talajmechanikai és egyéb vizsgálatok még tartanak, ezért egyelőre nem tudják pontosan megmondani, mikorra állíthatják helyre az útszakaszt és ahhoz mekkora plusz forrás szükséges.