Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

A Fidesz megtorpedózza a trafiknépszavazást

2013.09.16. 14:45
A Fidesz mindent megtesz, hogy a kellemetlen meglepetés, a napokban a Kúria által is jóváhagyott trafikellenes népszavazás ne válhasson politikailag még kellemetlenebbé. Az idő a kormánypártnak dolgozik: csoda kell, hogy a 2014-es országgyűlési választások előtt összejöjjön a referendum, amely korlátozná a cigarettára alkalmazható kiskereskedelmi árrést, és kizárólag a dohánytermékekre szorítaná vissza a nemzeti dohányboltok árukínálatát. A Fidesz által kinevezett választási bizottságon átcsúszott a kezdeményezés.

Még egyszer nem fogjuk elkövetni ezt a hibát – mondta az Indexnek a Fidesz-frakció egyik tagja a nemzeti dohányboltokról szóló népszavazási kezdeményezésekről. A politikus szerint a kormányoldal nem fogja engedni, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) által hitelesített és a Kúrián csütörtökön jóváhagyott népszavazás a parlamenti választások előtt meg is valósuljon.

Az Index információi szerint a Fideszben megütközéssel fogadták, hogy az OVB a nyáron két olyan népszavazási kezdeményezést is megszavazott, amelyek komoly politikai kihívásokat okozhatnak a kormányoldal számára. Az OVB-hez tömegével érkeznek magánszemélyek által javasolt referendumkérdések, ám a 2010-es kormányváltás után újjáalakított testület eddig szinte az összes kezdeményezést leszavazta. A B. Z. monogramú magánszemély által benyújtott trafikellenes kérdések azonban valahogy mégis átcsúsztak.

Az „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvényt, hogy a dohányboltban csak dohányterméket lehessen forgalmazni?” kérdéssel kapcsolatban például csupán arról vitatkozott a Bordás Vilmos elnökletével működő bizottság, hogy a „dohánytermék” szóösszetétel egyértelműen meghatározza-e azon áruk körét, amelyeket a kérdés esetleges megszavazása után árusíthatnak majd a nemzeti dohányboltok. Az OVB tagjai arra jutottak, hogy igen, ezért egyhangúlag, 7-0 arányban át is engedték a kérdést.

B. Z., a dohánytermékek árrésének 3,33 százalékos maximálására vonatkozó kérdése néhány héttel később, a július 10-i ülésen került a testület elé. A profitabilitást csökkentő indítvány már nehezebben kapta meg a támogatást, először 4-4-es döntetlen alakult ki. Az ülés végén azonban újra elővették a témát, és ekkor az egyik bizottsági tag meggondolta magát, így végül a trafikok bevételének megnyirbálása 5-3 arányban átment.

A két referendumkérdés miatt rögtön négyen is a Kúriához fordultak, és kérték a megsemmisítésüket. A beadványok azt állították, hogy a kezdeményezések nem feleltek meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének, sőt alkotmányellenesek. A Kúria döntése szerint a kifogások nem voltak alaposak. A beadványok elutasításával megnyílt az út a népszavazás megtartása előtt.

A Fideszben mégis biztosak abban, hogy a 2014-es országgyűlési választás előtt nem jönnek össze az ellenzék számára remek választási előkampányt biztosító referendumok. A népszavazások megtartására vonatkozó előírások lehetőséget adnak arra, hogy akár 6-7 hónapig is elnyújtsák a végleges dátum kitűzését. Ha az időhúzás sikerül, akkor életbe lép az a szabály, amely megtiltja, hogy népszavazás időben túl közel essen az országgyűlési választáshoz. A két esemény között legalább másfél hónapnak kell eltelnie.

Az EP-választást 2014. május 25-én tartják, és az még nem dőlt el, hogy ezzel egy időben rendezik-e majd a parlamenti választást is, vagy külön és korábban. Ha végül május 25. mellett döntene a köztársasági elnök, akkor legkésőbb április elején kellene megtartani a népszavazást. Az, hogy a kezdeményezők összegyűjtsenek 200 ezer aláírást, az OVB hitelesítse az aláírásokat, amire egyébként 45 nap áll rendelkezésére, majd hogy a parlament jóváhagyja a kezdeményezést, minden valószínűség szerint bele is férne ebbe az intervallumba. A kormányoldal számára azonban ezután még egy jogorvoslati lehetőség is rendelkezésre áll: az Alkotmánybíróságon megtámadhatják a referendumot, amivel további 3-4 hónappal elhúzhatják az ügyet. Így szinte biztos, hogy csak a választások után lesz alkalmas időpont a trafikos népszavazások megtartására.

Ha minden kötél szakad, és mégis összejön a választások előtti népszavazás, a Fidesznek még rendelkezésére áll az a vészmegoldás is, hogy saját kezdeményezéssel módosítsa a népszavazási kérdésekben megfogalmazottaknak megfelelően a dohánytörvényt, amivel kifoghatja a szelet az ellenzék vitorlájából. Ezzel a megoldással azonban az a baj, hogy ellehetetlenítené a trafikok nagy részének gazdaságos működtetését, ami nyilván szintén jelentős politikai kárt okozna a kampányidőszakban.