Huba
17 °C
33 °C

Navracsics sose volt még ilyen lágyszívű

2013.09.16. 10:23

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken nyilvánosságra hozta a tárca kegyelmi osztályának legfrissebb statisztikáit. Kegyelmi ügyekben a végső döntés a köztársasági elnöké, de először a közigazgatási és igazságügyi miniszternek, illetve a legfőbb ügyésznek előterjesztést kell tennie az államfő részére. Navracsics Tibor miniszter dolga tehát az, hogy előkészítse és ellenjegyezze Áder János kegyelmi döntéseit.

Az új statisztika szerint 2013 első félévében, június 30-ig az összesen 592 befejezett kegyelmi ügyből 582 végződött elutasítással, és 10 ember kapott kegyelmet. Ez 1,69 százalékos arány, ami magasabb, mint Navracsics minisztersége idején eddig bármikor (2010: 0,57 százalék; 2011: 1,68 százalék; 2012: 1,44 százalék).

Hasonlóan alakult idén a bűnügyi költség és rendbírság elengedésére, mérséklésére vonatkozó kérelmek sikere. Helytadó, vagy legalább részben helytadó döntés született 2013-ban az ügyek 27,15 százalékában (2010: 22,59 százalék; 2011: 21,05 százalék; 2012: 24,36 százalék). 2013 első félévében 442 ilyen kérelem volt, ebből 322-t utasítottak el, 58-nak teljesen, 62-nek részben helyt adtak.

A kivétel a büntetés halasztására vagy félbeszakítására vonatkozó kérelmek ügye. Itt egy kicsivel rosszabb az arány, mint a tavalyi: 9,52 százalék a 9,65 százalék után.