Tömegbaleset lett a kötélhúzásból

2013.09.17. 07:39 Módosítva: 2013.09.17. 11:03

Balesettel végződött a hétfő éjjel két órakor tartott hagyományos egyetemi kötélhúzó verseny. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Corvinus hallgatóinak meccsén ugyanis elszakadt a karvastagságú kötél, és a lendülettől felboruló hallgatók közül többen is megsérültek. Egy olvasónk azt írta, hogy  6-7 mentőautó kellett ahhoz, hogy ellássák a sérülteket. Az OMSZ azt mondta, hogy három embert kellett végtagtöréssel kórházba szállítani, heten pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek, akik között volt, akit csak a helyszínen kellett ellátni.

„Pont középen álltam és a BME állt nyerésre. Pár centi hiányzott nekik, amikor a Corvinus elkezdte visszahúzni a kötelet és akkor szakadt el. Utána többen a földön maradtak és azután érkeztek a mentősök, előbb egy-két mentős gyalog és utánuk az autó” – mondta a fiú, aki a balesetről készült videót küldte az Indexnek. Egy lány pedig azt mondta, hogy sok horzsolásos sérültet látott, voltak törések is és „valakinek nagyon furcsán állt a könyöke”.

Videó a kötélhúzásról

Aztán láttuk, hogy nincs másik vége

Az esemény Facebook oldalának szervezői az Indexnek elmondták, hogy a kötélhúzás előtt többször is ellenőrizték a kötelet és „semmi szakadásra, gyengülésre utaló nyomot” nem találtak. A szervezőknek a mentősök a helyszínen egy törésről és két enyhébb sérülésről számoltak be. Amikor elszakadt a kötél, a szervezők gyorsan reagáltak, körbeállták a megsérült lányt és biztosították az utat a mentősöknek. A szervezők ezúton is mielőbbi jobbulást kívánnak a sérülteknek.

„Én is húztam a kötelet a Corvinus oldalán, amikor elszakadt, először azt hittem, hogy nyertünk, aztán megláttam, hogy nincs másik vége a kötélnek. Hanyatt estem, de szinte azonnal láttam egy mentőst, ahogy fut egy táskával a BME-sek oldala felé. A szervezők rögtön kitereltek mindenkit a híd két szélére és középen helyet csináltak a mentősöknek, szinte másodperceken belül megérkezett a mentőautó is. Ilyen szempontból jól volt megszervezve, a mentők a híd végén vártak” – mondta egy szemtanú. A fiú egyébként tapasztalatból tudta, hogy nem érdemes a kötelet húzók tömegébe állni, mert ott eltapossák az embert, ő a kötél közepétől 25-30 méterre állt, de még így is nagyot esett.

Ha Önnek van fényképe, videója a kötélhúzásról, vagy csak ott volt, írjon nekünk atema@mail.index.hu címre!