Vécékefetolvaj garázdálkodik Szegeden

2013.09.19. 19:49

A sorozatos lopások miatt lezárták a szegedi József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) tantermeihez tartozó mosdókat, írta a Szeged Ma. A Szegedi Tudományegyetemhez (SZTE) tartozó létesítményből, ahol az egyetemi könyvtár is működik, az utóbbi időben főleg folyékony szappan és vécépapír tűnt el, de a fémkukák és a vécékefék sincsenek biztonságban.

A könyvtár területén egyébként riasztókapuk és biztonsági őrök is vannak, illetve kötelező a ruhatár és a csomagmegőrző használata, így elsősorban nem a könyvek és az informatikai eszközök vannak veszélyben, de a tantermekhez tartozó, nem őrzött részen könnyen eltűnhet ez-az. Ráadásul a tanévkezdés miatt nagy a nyüzsgés a folyosókon. A TIK először fokozottabb ellenőrzést vezetett be, de ez nem vezetett eredményre, emiatt kellett lezárni a nem az őrzött területen található mosdókat.