Lukács
7 °C
22 °C

10 százalék kivétel: állást halmozhat a képviselő

2013.09.20. 08:09
A szentendrei fideszes többségű képviselő-testület szerint nem sértette meg az összeférhetetlenségi szabályokat az a képviselőtársuk, aki három éve önkormányzati mandátumával párhuzamosan a Pest Megyei Kormányhivatal főosztályvezetői posztját betölti. Az önkormányzati törvény szerint a két állás egyértelműen összeférhetetlen, a szerdai zárt ülésen azonban a szentendrei Fidesz-frakció mégis megmagyarázta, miért nem az.

Dukai Miklós szentendrei önkormányzati képviselő, a testület jogi és pénzügyi ellenőrző bizottságának elnöke ugyanaz a Dukai Miklós, aki a Pest Megyei Kormányhivatal főosztályát is vezeti. Ezt egy szentendrei lakos derítette ki, amikor gyanút fogott, hogy a két szerv között lehet valami összejátszás, ugyanis nagy összhangban hátráltatták egy jogerős – a kormányhivatal számára hátrányos – ítélet végrehajtását.

A szentendrei férfi a város főjegyzőjéhez fordult, mert meg volt győződve arról, hogy a két megbízatás összeférhetetlen.

Bejelentésében az eredetileg az első Orbán-kormány idején elfogadott, önkormányzati képviselőkre vonatkozó törvényre hivatkozott, amely kimondja, központi államigazgatási szerv köztisztviselője, valamint fővárosi és megyei kormányhivatalnak a vezetője, köztisztviselője nem lehet önkormányzati képviselő.

A képviselő kettős foglalkoztatásával kapcsolatban szerdán, zárt ülésen csaptak össze a szentendrei politikusok. Az ellenzék szerint teljesen egyértelmű, hogy a fideszes képviselő az elmúlt három évben törvényt sértett, a törvény szerint világos a helyzet, és fennáll az összeférhetetlenség.

A fideszes többség azonban mégsem rótta meg Dukait. A kormányoldalon azzal érveltek, hogy a kormányhivatal nem köztisztviselőként foglalkoztatja a képviselőt, hanem munkavállalói szerződést kötött vele. A törvény pedig csak a köztisztviselői munkaköröket tiltja, ezért rá nem vonatkozik a foglalkoztatási tilalom. A fideszesek szerint ugyanez a törvény megengedi azt is, hogy a közigazgatási szervnél a létszám 10 százalékát munkaszerződéssel foglalkoztassák. Dukai pedig ebbe a 10 százalékba tartozik.

A Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület az ülés után a főjegyzőhöz fordult, szerintük ugyanis több mint furcsa, hogy a kormányhivatal a közszolgálati jogviszonyt átíratja szerződéses munkaviszonyra, hogy ezzel kerülje ki az összeférhetetlenséget. Ők is ugyanarra a törvényre hivatkoztak, amely azt mondja, hogy közhatalmi, irányítási, ellenőrzési és felügyeleti hatáskörökre, így tehát a főosztályvezetői munkakörre „kizárólag kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszony létesíthető”.