Az eldobált tűktől fél Józsefváros vezetése

2013.09.20. 08:10
Gyorsan kellett cselekedni, egy akut problémát kezelni, erre a lehető legjobb megoldás volt a Kék Ponttal kötött szerződés felbontása – állítja Józsefváros. A Kék Pont, ha kell, új helyet keres, de egyelőre nem vonul ki a kerületből.

Az, hogy az önkormányzat felbontotta szerződését a tűcsereprogramot biztosító Kék Ponttal, tulajdonképpen csak a kedvezményes helységbérleti szerződés felmondását jelenti. Főleg a lakosság, azon belül is a gyerekek miatt bontotta fel a Kék Ponttal kötött szerződését Józsefváros – állítja Ferencz Orsolya, Józsefváros kormánypárti képviselője. Az ő személyes tapasztalata is az, hogy a VIII. kerületi közterületeken, játszótereken százával találhatók eldobált, használt fecskendők, amelyek fertőzésveszélyt rejtenek. Ferencz megjegyezte, hogy az ilyen tűk száma a Kék Pont központjához közeledve jól láthatóan egyre nő, tehát az ellátóhely körül ma is jóval több injektort lehet találni, mint a kerület más részein.

Terjed

„A Kék Pont azzal nem számol, hogy nemcsak a droghasználat közben áll fenn a fertőzésveszély, hanem az utcán heverő tűk miatt máskor és máshol is” – mondja Ferencz, aki szerint emiatt sok olyan helyi lakos van kitéve a HIV vírusnak, akik egyébként nem is találkoznának azzal. A Kék Pont viszont úgy látja, a jelenleginél komolyabb veszélyt jelentene, ha teljes egészében megszűnne a kerületben az ártalomcsökkentő tevékenység.

Rövid távon tényleg csökkenhet az eldobált fecskendők száma, legalábbis a látható útszakaszokon, középtávon viszont már megjelenhet egy fertőzéshullám, hosszú távon pedig egy HIV-robbanás jöhet. Utóbbi azt jelenti, hogy ahogy már több kelet-európai országban is, itt is hirtelen 10-30-szorosára ugorhat a HIV-fertőzöttek száma. Ráadásul a tűcsere megszűnésével teljesen monitorozhatatlanná válik, hogy a vírusok bekerültek-e a közösségbe. „De az önkormányzat nem hajlandó ezzel foglalkozni, nem akarnak tudomást venni a problémáról” mondja Dávid Ferenc, a Kék Pont főmunkatársa.

A TASZ írja

„Tényleg azt gondolja az önkormányzat, hogy a tűcsere vonzza a drogfogyasztót a kerületbe? Dehogy. Tudják ők is nagyon jól, hogy a program klienseinek túlnyomó többsége a kerületben él. Azt nem mondom, hogy oda van bejelentve, mert többnyire nincs, de ott él. Nyomorúságos körülmények között. A Kék Pont éppen azért helyezte át a tűcsere telephelyét a nyolcba, mert ott már akkor egy előrehaladott állapotban gennyedző nyílt drogszcéna alakult ki, több ezer, a társadalom peremére sodródott intravénás drogfogyasztóval, akiknek a többsége hepatitis C fertőzött, és csak az isteni gondviselésnek és a tűcseréknek köszönhető, hogy eddig nem robbant ki a HIV járvány."

Sárosi Péter szerint ami most történik, az a probléma elodázása, szőnyeg alá söprése. "Ugyanazt csinálja a polgármester a drogfogyasztással, mint amit a hajléktalansággal: nem érdekel, mi van velük, csak ne itt legyen a szemem előtt, foglalkozzon velük más" – írja a Drogriporteren a programvezető.

Bőven elég a nyolcvanezer

Naponta mintegy 150 szenvedélybeteg fordult meg a bezárásra ítélt ellátóhelyen. Ők elsősorban VIII. kerületiek, intravénás droghasználó, mélyszegénységben élő romák, akiket évek óta ismernek az itt dolgozók. Azért többen a szomszédos kerületekből is átjárnak, de Dávid Ferenc szerint az ő számuk alacsony a helyiekhez képest.

„Nem tudunk, nem is akarunk felelősséget vállalni a más kerületekből érkezőkért, mi az itt élő nyolcvanezer főt szeretnénk megóvni" – mondja viszont Ferencz Orsolya. Szerinte az sem lenne megoldás, ha Józsefváros és a szomszédos kerületek összefognának, mert ezt a problémát csakis fővárosi, illetve országos szinten lehet megoldani. Abban, hogy a probléma túlmutat a kerületnyi területen, a Kék Pont is egyetért. Józsefváros akkor lenne hajlandó támogatni egy az eddigihez hasonló drogközpontot, hogyha az összes többi kerületben is kötelező lenne felállítani egy ilyet.

Te szedd!

Az eldobált injektorok összeszedése viszont nemcsak a Kék Pont feladata, hanem a Közterületfenntartó Vállalaté és a Városüzemeltetési Szolgálaté is, amit egy hármas együttműködési szerződés is rögzít. Az alapítvány korábban képzést is tartott a veszélyes hulladék összeszedéséről, de szerintük a hatékony munkához ez is kevés, partneri viszonyra lenne szükség. Dávid Ferenc szerint nagyon nehéz lenne eldönteni, hogy ki a hibás a sok utcán maradt tűért, de az biztos, hogy a megoldáshoz mindenképpen több ember és több pénz kell.

A központ akár a lakosságot is bevonná a drogszemét biztonságos szedésébe. A Kék Pont a Magdolna-negyed Program legutóbbi pályázatának keretében maga adott szakmai ajánlást és szándéknyilatkozatot az önkormányzatnak egy erősített utcai munka beindításáról, de hiába nyert a pályázat, nincs hírük a projekt állásáról. Most norvég forrásból, egy sorstárs programon keresztül magukat az érintetteket akarják motiválni.

„Amíg a rendőrség az eldobott fecskendők alapján indít eljárásokat, addig a szerhasználók nem érdekeltek abban, hogy visszahozzák a használt fecskendőket” – teszi hozzá Dávid Ferenc, és azt is megjegyezi, hogy a Kék Pont így egyedül nem bírja kezelni a problémát. Évente a 104 ezer kiadott tiszta fecskendőből csak mintegy 48 ezer kerül vissza hozzájuk.

A szintén a kerületben működő Megálló Csoport Alapítványt is „sokkolta a szerdai hír”. Ők attól félnek, hogy a droghasználók egy bizonyos rétegének így semmilyen segítsége nem marad, és ezután egyáltalán nem fogják tisztítani a környéket, még több lesz a drogszemét. „Ez a kerület hihetetlenül fertőzött, hiszen sokan még így sem jutottak el az ellátóhoz, ami egyébként az egyetlen jól működő központ volt a közelben” – mondják.

A Kék Pont már júliusban időpontot kért a helyi rendőrkapitányhoz, hogy a tűcsereprogram közbiztonsági kérdéseiről beszéljenek. Kezdetben e hét hétfőre kaptak időpontot, de a hatóság végül következő hétfőre halasztotta a találkozót. Dávid Ferenc azt mondja, nagy izgalommal várja a megbeszélést, mert a tegnapi ülésen a rendőrség csak annyit mondott, hogy tényleg sok a tű az utcán, és hogy indul a bűnmegelőzési tanácsadó program az iskolákban.

Sose lesz kész

A kívánt összefogás, együttműködés akár a készülő kerületi drogstratégia keretein belül is megvalósulhatna, azt azonban egyelőre senki sem tudja, hogy ebben a szövegben mi áll. Habár a Kék Pontot is bevonták elkészítésébe, legalábbis állapotfelmérést, koncepciót tőlük is kértek, a végleges tervezetet az alapítvány munkatársai már nem láthatták. Ferencz Orsolya sem mond részleteket, csak annyit, hogy reméli, év végéig elkészül, ahogyan az évek óta csúszásban lévő nemzeti drogstratégia is.

Az önkormányzat szerint „az nem megoldás, hogy kontrollálatlanul adják ki a fecskendőket, anonim módon”. Ferencz szeretné minél inkább kontrollálni a drogfogyasztási folyamatot. Erre konkrét példaként azt mondja, „hallott már olyan világvárosokról, ahol a fogyasztóknak azért adnak tűt, hogy helyben be tudja lőni magát”. Arra a kérdésre, hogy miért nem támogatták, hogy a Kék Pont a VIII. kerületben is kialakítson egy ilyen belövőszobát, azt válaszolta, hogy „gyorsan kellett cselekedni, mielőbb kezelni az akut problémát”.

A Kék Pont szerint viszont bármi is lesz abban a stratégiában, ártalomcsökkentő programok, tűcsere nélkül nem fog működni. A Megálló Csoport Alapítvány is azt mondja, az önkormányzat érvei elavultak, és „ez a konzervatív ideológia” már nem állja meg a helyét a jól működő európai gyakorlattal szemben.

Nem mennek el

Mindenesetre a kerületi szenvedélybetegek az akcióterv elkészültéig sem maradnak segítség nélkül. A Kék Pont, ha kell, új helyszínt keres a közelben, amit egy magántámogató vagy az állam segítségével tartana fent. Hogy a mostani, Magdolna utcai központjukat mikor kell bezárniuk, egyelőre nem tudják.

Az önkormányzat arról biztosított, hogy a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum továbbra is aktív marad, figyeli a változásokat és üléseznek, illetve követik az országos iránymutatásokat. Ez a fórum viszont az üléseken kívül tevékenyen nem vesz részt a függőkkel folytatott munkában. A Kék Pont szerint így a drogproblémát most már semmilyen szinten nem kezeli a vezetés, és mivel egy „rossz és meggondolatlan döntést hoztak, hatékony ártalomcsökkentés sem lesz ott, ahol kéne”. Ferencz Orsolya képviselő szerint a VIII. kerületben élők többségét tekintve jól döntöttek.