Megzavarták Bajnai bajai fórumát

2013.09.21. 14:07 Módosítva: 2013.09.21. 22:17

Furcsa fotót posztolt szombaton a Facebook-oldalán az Együtt 2014 Mozgalom. A láthatóan egy bokor takarásából készült felvételen négy férfi és egy bicikli szerepel, egyikük (nem a bicikli) láthatóan eligazítást tart a többieknek.

A szombat reggeli bajai jelenetben az eligazító szerepét Kubatov Gábor, Fidesz-pártigazgató jobbkeze, Kindlovits Máté játssza. Az Együtt 2014 fotója Bajnai Gordon szombati sajtótájékoztatója előtt készült, amin Kindlovits vélhetően azokkal a helyi férfiakkal beszél, akik néhány perccel később magnóról bejátszott gágogással zavarták meg a bajai időközi választás ellenzéki kampányeseményét.

Ugyanakkor az Index egy olvasója azt közölte, hogy a felvételen szereplő egyik férfi korábban még a Jobbik színeiben jutott a ferencvárosi önkormányzatba, most már független képviselő, míg egy másik a Facebook-profilja szerint FTC-szurkoló, és aki februárban egy középiskolás felvonuláson az ellentüntetés egyik szervezője volt.

„Bajnai Gordon sajtótájékoztatójának megzavarását maga, Kubatov jobbkeze irányította. A képen: Kiglovics Máté” – írja a párt a posztban (a nevet a párt közlése nyomán korábban mi is Kiglovicsnak írtuk, de több forrás szerint valójában Kindlovits Máténak hívják a férfit).

1262898 432417726876140 1967299625 o
Fotó: Facebook / Együtt 2014

Az MTI szerint nem sokkal korábban a bajai piacon egy ketrecben egy libát próbáltak átadni neki. Bajnai ezt udvariasan visszautasította.

Az Együtt 2014-nek egyébként szombat délután ötkor kezdődik bajai kampányzáró lakossági fóruma. A választás előtt egészen elmérgesedett a kampány, szex és a drogok is szóba kerültek.

A városban, amely polgármestere a Fidesz egyik szóvivője, Zsigó Róbert, vasárnap lesz időközi önkormányzati választás. Bajnai Gordon az MTI szerint azt mondta sajtótájékoztatóján, hogy Zsigó "miközben a Fidesz szócsöveként lép fel országosan, a városát elhanyagolja".

Az Együtt 2014 nem először jelzi, hogy különös tiltakozók fogadják vidéki rendezvényüket. Júliusban egy szigetvári programjukra állításuk szerint az ott szintén fideszes polgármester által kivezényelt közmunkások tüntettek Bajnai ellen.