Orbán: Szétszakadtak az erkölcsi kötelékek

„Figyelj, itt egy rózsa a Marinak. A TEK már átnézte” – nyúlt be egy kar egy csokor virággal a záródó liftajtón keresztül. A Terror Házának újságírókat kísérő sajtósa értetlen arccal vette át a Schmidt Máriának címzett kedvességet, majd felvezetett minket a harmadik emeleti konferenciaterembe zsúfolódó vendégseregbe.

Fotó: Marjai János / MTI

Hát igen, a TEK. Ha valahol Orbán Viktor a fővendég, akkor borítékolható, hogy tökmindegy, amúgy miről is akar szólni a rendezvény, a lényeg úgyis ő lesz, az, hogy mit csinál, mit mond. Főleg, hogy az első kormánya által létrehozott Terror Házában vagyunk, mely annak idején óriási ideológiai viták tárgya is volt – tegyük hozzá, ezek a viták ma már elcsendesültek.

Mi nagyon örültünk, hogy a szombaton Alekszadr Szolzsenyicinről szóló kiállítás nem ilyen átpolitizált program volt. Mert a miniszterelnök csak szolidan szerepelt, és a megnyitó is – de komolyan – abszolút lekötött a konferenciatermet zsúfolásig megtöltő, és nyilván inkább Orbánra, mint Szolzsenyicinre kíváncsi érdeklődőket.

A hollywoodi maffiózókért is Szolzsenyicin a hibás

Annak ellenére például, hogy a kiállításmegnyitókon elővezetett komolyzenei betétek ritkán tudják magukkal ragadni a közönséget, most láthatólag mindenkit lenyűgözött a fiatal hegedűművész, Banda Ádám Csajkovszkij- és Prokofjev-előadása. Érdekes volt Ljudmila Szaraszkina irodalomtörténész, Szolzsenyicin-életrajzíró előadása is, melyből megtudhattuk, hogy az orosz írót Hruscsov 1956-tól tudatosan felhasználta a sztálini örökség elleni harcában. Ennek jegyében jelenhetett meg 1962-ben az Ivan Gyeniszovics egy napja is. Azzal azonban a szovjet vezetés nem kalkulált, hogy az emberek sírva mondtak köszönetet a kiadónál, és a könyvtárakban csak úgy kérték ki – vagy jegyezték előre, hiszen azonnal hiánycikké vált – a ma is elképesztően erős művet, hogy „azt a könyvet kérem az Igazságról”.

Szaraszkina Szolzsenyicin oroszországi megítélésétől is beszélt; elmondta, hogy az írót rengeteg támadás éri azok részéről, akik jelentős modernizációs érdemeket tulajdonítanak Sztálinnak. Sőt, van, aki úgy gondolja, a Nyugaton roppant nagy hatással bíró Szolzsenyicin miatt terjedt el Hollywoodban a tipikus kegyetlen, félelmetes orosz sztereotípiája, mert az orosz író műveiből kihagyta a pozitív hősöket.

A rákos áttétek nem kellettek volna

Egyedül Schmidt Mária nyitóbeszéde okozott meglepetést: az amúgy általában józan szemlélettel és fogalmazásmóddal megnyilvánuló – erre szép példa a magyar jobboldalon ikonnak számítóesszéje de Gaulle-ról– történésznél kicsit túlpörögtek a metaforák. Legalábbis sokan felkaptuk a fejünket, amikor arról beszélt, hogy Szolzsenyicint a kommunisták „a teremtés könyvéből való eltörlésre ítélték”.

Ezeket a metaforákat inkább Orbán Viktortól vártuk, de a miniszterelnök tőle szokatlan módon igen mértéktartó, az aktualizáló áthallásokat kampánykezdethez képest jócskán visszafogó beszéddel készült. Furcsa biológiai hasonlatokba is csak akkor cuppant bele, amikor Szolzsenyicin művészetét úgy jellemezte, hogy „gyógyszer a rosszindulatú rákos burjánzására, ami a világ hatodán hozott létre áttéteket”. Egyébként állítsa szerint a tudós felszólalók után ő nem is remélte, hogy nagy okosságokat mondhat, ezért inkább a magyar nép képviseletében, jelenlétével hangsúlyozza azt, hogy mennyit is köszönhetünk mi, magyarok Szolzsenyicinnek.

Az orosz író – akinek művei Orbán emlékezete szerint az államszocializmus alatt újságpapírba csomagolva jártak kézről-kézre – szerinte megmutatta, hogy milyen is az a rezsim, mely a rosszat építi, miközben a legnagyobb jót ígéri. De Szolzsenyicin Orbán olvasatában nem csak egyszerűen leleplezte a sztálini rendszer bűneit, hanem krónikás is volt, azoknak a százezreknek a krónikása, akinek a rendszer még az emlékét is ki akarta törölni.

Persze idézte magát az írót is, méghozzá azt a bölcsességet, hogy „Az igazság egyetlen szava súlyosabb az egész világnál”, amihez hozzátette, hogy ha van nép, ami ezt érti, akkor az az 1956-os magyarság. És az is kiderült, hogy Orbán - Tarlós Istvánnal ellentétben - az Ószövetséggel sincs hadilábon, szerinte ugyanis Szolzsenyicinben a nagy próféták tüze lángolt, akik vállalták a belső üldöztetést, a börtönt is az igazságért.

Nem csak a pofonról szól a kereszténység

A miniszterelnök Szolzsenyicin kapcsán a keresztény erkölcsre is kitért, szerinte az nem csak arról, hogy ha pofon vágnak, akkor tartsd oda orcád másik felét, hanem arról is „Ha gonoszul szóltam, tégy bizonyságot a gonoszságról; ha pedig jól, miért versz engem?” Azaz a kereszténység az értelmetlen szenvedést elutasítja.

Orbán beszédét a kereszténység kapcsán átúsztatta oda, hogy a posztkommunista társadalmaknak a rendszerváltáskor azzal kellett szembesülniük, hogy szétszakadtak a – keresztény alapú – erkölcsi kötelékek. Szolzsenyicin is látta, „miként falja fel a kapitalizmus azokat az országokat, melyekben hiányoznak a fékek és ellensúlyok”. Orbán itt nyilván nem az alkotmányos hatalommegosztásra gondolt, hanem azokra a törvényekre, melyek „megakadályozzák az emberek kizsákmányolását”. Szerencsére azért a tudszoc tanszékek vulgármarxizmusnál semmivel sem különb kapitalizmuskritika – ami egyébként Szolzsenyicinre is jellemző volt – nem csúszott át ebben a közegben egyébként is nevetségesen ható rezsiháborúzásba.

A miniszterelnök szerint Szolzsenyicin ma azt tanácsolná a politikának, hogy „Adjátok vissza az emberek hitét!” Mert az orosz ír arra figyelmeztet, hogy a történelmet nem szabad elfelejteni, hanem a jelen számára útmutatással bíró tapasztalattá kell változtatni. És itt nem túl meglepő módon jött az Alaptörvény preambulumának egyik gondolata: „Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra”. Ezt, hogy azért mégse maradjunk erkölcspolitikai alapvetés nélkül, Orbán le is fordította: „nekünk, magyaroknak” nem máshová, mint a „keresztény gyökerekhez” kell visszatérnünk.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!