Amikor a Fidesz szembemegy a Közgéppel

2013.09.23. 16:25

A Fidesz nem fogadta el a mobil partfalra a többletköltséget, és nem szavazta meg Szegeden azt az ajánlatot, amelyben a Közgép is érintett, írja a Hír24. A történet szerint négy pályázó adott be ajánlatot az árvízvédelmi beruházásra, amelyre a város az EU-tól 2 milliárd forintot kapott. Hárman visszaléptek.

A lap úgy tudja a Közgép-érdekeltségű ajánlat 375 milliós többletköltségét már pénteken sem nézték jó szemmel a közgyűlés tagjai, és akkor a közgyűlés napirendi pontjait leszavazták, így elmaradt a beruházásról a szavazás.

A beruházást három hét múlva el kellene kezdeni, hogy ne kelljen visszafizetni az EU-nak a pénzt. Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke azt mondta a lapnak, hogy nekik nem volt fogalmuk a győztes cég nevéről. Botka László polgármester a múlt heti elmaradt közgyűlés után tartott sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a győztest a kihirdetés előtt nem lehet felfedni, hiszen azzal a közbeszerzési törvényt sértenék.

Feltehetően rendkívüli közgyűlésen fognak szavazni a költségvetés módosításáról, amely a pluszpénz előteremtéséhez szükséges.