Vendel
5 °C
20 °C

Új tanúk vallják Burkáékat bűnösnek

2013.09.23. 18:45

Vissza kell fizetnie Burkáéknak a 45 millió forintos rekordkártérítést, ha kiderül, mégis gyilkoltak. A tanúk vallomásai alapján kiderült, hogy id. Burka Ferenc és ifj. Burka Ferenc végezhetett Gyurcsó Jánossal - számol be a Blikk.

Burkáék esete 2006-ban felkavarta a közvéleményt, hiszen apa és fia 6 évig ült börtönben – ebből hármat előzetesben, hármat pedig azután, hogy ítélet született ügyükben. Azzal vádolták őket, hogy megölték a férfit, akivel előző este még együtt iszogattak. 2006-ban kimondták, hogy az első fokú ítélet megalapozatlan volt, majd felmentették őket, egy évvel később 45 milliós kártérítést kaptak.

Most azonban előkerült egy bizonyíték, ami Burkáék ellen szól: a rendőrök 100 méterre a család házától találtak egy fém antennát, ami az áldozaté volt. A szakértő szerint a fémdarabot akkor áshatták el, amikor annak tulajdonosát meggyilkolták. A Blikk szerint a rendőrök azután kezdtek kutakodni, hogy a fiatalabbik Burka élettársa besétált hozzájuk és elmondta: ő úgy tudja, mégis a két férfi ölte meg az áldozatot.

A Debreceni Ítélőtábla perújítást rendelt el az ügyben.

Egy közeli családtag szerint Burkáék szabadulásuk óta rendesen, tisztességesen élnek, dolgoznak, a faluban sem nagyon foglalkoznak velük. Ennek ellenére úgy tudjuk, az emberek inkább tartanak tőlük - írja a Blikk. Ha kimondják bűnösségüket, a kártérítéshez sem volt joguk, ezért azt is vissza lehet perelni tőlük.