Meggyes Tamás visszavonul

2013.09.24. 07:24 Módosítva: 2013.09.24. 07:35

Meggyes Tamás visszavonul a közéletből, írja a Magyar Hírlap. „Az esztergomi Fideszt a frakció jelenítette meg, a frakciót pedig Meggyes Tamás, ezért a népszerűtlenség ráhúzódott a frakcióra és a pártra. Ezt belátva és ennek következményeit elfogadva Meggyes Tamás kiszáll a közéletből, és a jelenlegi Fidesz-frakció egyetlen tagja sem jelölteti magát újra a következő önkormányzati választáson" – mondta a lapnak György Róbert, a párt új helyi elnöke.

Miután a Fidesz új választókerületi elnöke Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár lett, vagyis ő indul majd jövőre képviselőjelöltként, a párt esztergomi szervezete is új elnököt választott. György Róbert új stílust képvisel és új irányt ígér, nyitottságot, együttműködést, kompromisszumokat. A cél „kihúzni a Fideszt a népszerűtlenségi gödörből", ahová Meggyes Tamás juttatta, írja a lap.

Mivel a helyi KDNP is Meggyes miatt távolodott el tőlük, most lehetővé vált a polgári jobboldal együttműködése: szeptember 30-án létrejön a Szövetség Esztergomért Összefogás. Tagjai a Fidesz, a Fidelitas, a KDNP, a Rudnay Egyesület és több más civilszervezet, írja a lap.

Állandósult csatározások

A várost korábban nyolc évig irányító Meggyes Tamás György Róbert javára elvesztette a helyi Fidesz elnökségéért folytatott küzdelmet júniusban. Az 52 voksból az új elnök, György 29-et, míg Meggyes 23-at kapott. Meggyes Tamás befolyása a polgármesteri székének elvesztése óta tavaly májusban ingott meg először, mikor Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkárral szemben  elveszítette  a Komárom-Esztergom megye 5. számú választókörzetének elnöki posztjáért folyó küzdelmet.

Meggyes és Tétényi Éva független polgármester hívei között a 2010-es önkormányzati választások után alakult ki patthelyzet. Az MSZP, az LMP, a Jobbik és a helyi civil szervezetek által támogatott pártonkívüli Tétényi Éva október 3-án majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint Meggyes. Viszont a Fidesz tíz képviselőt juttatott a 14 fős önkormányzati testületbe.

Ezt követően Tétényi és a fideszes többségű testület – az éves költségvetéseken kívül – egyetlen lényeges kérdésben sem tudott megállapodni. Míg a polgármester a testület feloszlatásával és új választások kiírásával akarta feloldani a patthelyzetet, addig a kormánypárti városi képviselők Tétényi lemondását követelték.

Meggyes Tamás tavaly májusban  kiegyezést ajánlott  az új polgármesternek, miután a 2011-es évek testületi vitái a város kifizethetlen adósságai miatt a  tömegközlekedés, a  közvilágítás és a gyermekétkeztetés  ideiglenes felfüggesztéséhez, valamint  tüntetésekhez  vezettek. A polgármester és a fideszes önkormányzati képviselők közötti együttműködés azonban érdemben azóta sem javult.