Ábrahám
14 °C
31 °C

Halál a magyarokra! – nem nyomoznak a kényszervallatás miatt

2013.09.24. 14:10

A magyarveréssel vádolt cigányok ügyében egy tanú állítja, hogy a támadók magyarellenes jelszavakkal támadtak meg egy romatelepen cirkáló autót és annak utasait. A tanú állítja, hogy ezt a vallomást kényszer hatása alatt tette, a rendőrök megverték őt.

Photo on 2013-06-04 at 10.14
Fotó: Index

A keddi tárgyaláson derült ki, hogy az ügyészség hivatalból feljelentést tett kényszervallatás gyanúja miatt, ám a nyomozó hatóság végül nem talált megalapozott gyanút, és elutasította a feljelentést.

„Nem kellett volna elutasítani" – mondta el kérdésünkre Győző Gábor, a Helsinki Bizottság ügyvédje. „A gyanú megalapozásához ugyanis szinte bármilyen bizonyíték elegendő lenne, tehát az is, hogy a vádlott már többször vallomást tett az őt ért kényszervallatással kapcsolatban."

A keddi tárgyaláson a védőügyvédek egyöntetűen kérték a bíróságtól, hogy ezt a vallomást, amely szerint elhangzott a mondat, hogy „Büdös magyarok, üssétek őket!", és amely a rasszista indíték egyik fő bizonyítéka lenne, rekesszék ki a bizonyítékok köréből. Indoklásuk szerint ugyanis erősen kétséges, hogy a vallomást törvényes eszközökkel vették fel.

Érdekesség még, hogy a nyomozó ügyészség az elutasítás indoklásában azt állította, hogy a vádlott az ügyhöz képest évekkel később, a (második) másodfokú eljárásban jött elő a kényszervallatásos sztorival, ám ez nem igaz: amint az ügy a rendőrség ellenőrzése alól kikerült, a vádlott rögtön az első bírósági tárgyaláson jelezte, hogy a vallomását kényszer hatására tette. Az elsőfokú bíróság viszont annak idején ezzel érdemben nem foglalkozott.