Elkobozta egy BKK-ellenőr egy diák személyijét
Elvette egy BKK-ellenőr egy budapesti diák személyijét, hogy ezzel kényszerítse arra, hogy vele menjen a rendőrségre, írja a Bors Online. Az ellenőr azzal gyanúsította meg a diákot, hogy a hallgatói jogviszonyt igazoló dokumentuma hamis. Miután a rendőrségen bebizonyította a diák és édesapja, hogy az igazolás eredeti, feljelentették az ellenőrt, amiért lefoglalta a fiú személyijét.
„A 44-es buszon tartottam hazafelé, amikor az ellenőr elkérte a bérletemet. A szelvényt fél órával korábban vettem, valóban nem írtam rá a hallgatói jogviszonyomat igazoló dokumentum számát. Ezt el is ismertem. Kiállította a csekket, de tovább kötekedett. Meggyanúsított, hogy hamisítottam az igazolást. Mondtam neki, hogy az iskolában azt tanácsolták: ne hordjuk magunkkal az eredetit, nehogy elvesszen, ezért fénymásolatot tartok a tárcámban.
Mire ő közölte: nem adja vissza a papírjaimat, csak akkor, ha leszállok vele a XVI. kerületi rendőrkapitányságnál. Mivel személyi nélkül nem mehettem sehova, nem ellenkezhettem, de nagyon bosszantó volt a helyzet. A személyimet megpróbáltam visszakérni, de nem adta. Azzal fenyegetett, hogy okirat-hamisításért az estét már fogdában töltöm” − idézi a lap a diákot.
A rendőrségre végül a fiú édesapja vitte be az igazolást , ahol a rendőrök visszaadták az okiratokat. A fiú viszont úgy döntött, hogy feljelenti az ellenőrt. A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a történteket. A BKK szerint viszont ellenőrük jogszerűen járt el.
A lap írásban feltett kérdéseire a BKK úgy nyilatkozott, hogy a BKK üzletszabályzata lehetővé teszi a hamisításgyanús okmány elvételét. Arra a kérdésre azonban, hogy ez vonatkozik-e a személyi igazolványra is, már nem válaszoltak.