Lukács
7 °C
22 °C

Meggyes Tamás mégsem vonul vissza

2013.09.25. 06:39

Meggyes Tamás a Népszavának adott nyilatkozata szerint nem lesz országgyűlési képviselőjelölt, de arról szerinte korai beszélni, hogy az esztergomi politikából, közéletből mikor és mennyire vonul ki.

Ahogy azt kedden megírtuk, György Róbert, az esztergomi Fidesz elnöke úgy nyilatkozott: „Az esztergomi Fideszt a frakció jelenítette meg, a frakciót pedig Meggyes Tamás, ezért a népszerűtlenség ráhúzódott a frakcióra és a pártra. Ezt belátva és ennek következményeit elfogadva Meggyes Tamás kiszáll a közéletből, és a jelenlegi Fidesz-frakció egyetlen tagja sem jelölteti magát újra a következő önkormányzati választáson."

Meggyes erre reagálva a Népszavának azt mondta: „A Fideszben ugyan van a vezetőségi döntéseknek egyfajta kötelező iránya, ám az én szerepemről nem született semmiféle vezetőségi döntés. Arról sincs szó, hogy az esztergomi Fidesz-frakció tagjai úgy döntöttek volna, kivonulnak a közéletből. Sőt a frakció nagy része – két ember kivételével – arról tájékoztatott, hogy folytatni szeretné a politizálást.” Hozzátette, hogy szeretné, ha maga mondhatná meg, mikor száll ki.

György Róbert a Népszavának azt mondta, hogy nem felejtették el Meggyes Tamást megkérdezni, „de az okozhat disszonanciát, hogy Tamás egy magán- vagy háttérbeszélgetést talán nem tekint a saját, hivatalos álláspontjának”. Hozzátette, hogy alapvetően a jelöltségről, egy közéleti szerepről egy pártszervezeten belül a tagság, az elnökség vagy adott esetben a választókerületi elnök dönt.

A lap úgy tudja, hogy Meggyes holnap, azaz csütörtökön találkozik Györggyel, hogy tisztázzák a helyzetet.