Magát nem zavarná, ha fejbe lőtték volna?
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Nyoma veszett a Fenyő-gyilkosság két szemtanújának – egyebek mellett ez is kiderült a médiacézár megölésével vádolt Jozef Rohác csütörtöki tárgyalásán. A nyílt utcán, fényes nappal elkövetett bérgyilkosságnak – mások mellett – egy éppen arra járó francia férfi és annak magyar tolmácsa is szemtanúja volt. A tolmács magnóra is vette a francia beszámolóját, ám a felvételt a nyomozók nem foglalták le, később pedig nyoma veszett. Ahogy a tanúknak is. Hiába keresték a rendőrök a francia férfit az Interpolon keresztül, sem őt, sem az időközben nevet változtatott tolmácsot nem találták meg.
A vád
Az ügyészség szerint Jozef Rohác és Ladislav T. a cselekmény végrehajtásához egy géppisztolyt, valamint lőszereket és hangtompítót szereztek be, továbbá Jozef H.-val együtt huzamosabb időn át követték Fenyő Jánost, hogy feltérképezzék a mozgását és az általa rendszeresen használt útvonalakat.
1998. február 11-én 16 óra körül a budapesti, II. kerületi Törökvész utca 30/a szám alatti Vico-székházhoz mentek, és a közelében, az autóban ülve várakoztak. Miután a médiavállalkozó elindult, követték a kocsiját.
Fenyő János 18 óra előtt néhány perccel megállt a II. kerületi Margit utcában a piros lámpánál, a körúttól 25 méterre. A vádlottak és Fenyő János autója között néhány kocsi volt. A vád szerint Jozef Rohác a tilos jelzés miatt feltorlódott forgalmat kihasználva, a fegyvert a kabátja alá rejtve kiszállt a gépjárműből. Előregyalogolt, és a hangtompítós géppisztollyal egy-másfél méterről két sorozatlövést adott le a vállalkozóra. Rohác elmenekült, Fenyő János néhány percen belül a helyszínen meghalt.
A Fővárosi Főügyészség Jozef Rohácot és Ladislav T.-t – utóbbit bűnsegédként – előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével és társtettesként elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével vádolja.
De nem csak a tanúk és a hangfelvétel eltűnése árulkodik arról, hogy az annak idején sztárzsaruként emlegetett Doszpot Péter vezette nyomozócsoport nem volt a helyzet magaslatán. A csütörtöki tárgyaláson a bíróság meghallgatta Fenyő János egykori ügyvédjét, bizalmasát is. A tanú beszámolt arról, hogy néhány nappal a gyilkosság után egy autótolvaj hívta fel a Vico-székházat, mindenképpen egy vezetővel akart beszélni, a portás így hozzá kapcsolta. Az ügyvéd – amint megtudta, hogy a telefonáló a gyilkossággal kapcsolatban akar valami fontosat megosztani vele – rögzítette a beszélgetést. Az autótolvaj elmondta, a gyilkosság napján társával éppen a Vico-székház környékén vadásztak ellopható kocsikra, amikor gyanús alakokra bukkantak egy közelben várakozó autóban. Alaposan szemügyre vette őket, mert azt hitte, hogy valamelyik konkurens banda tagjai, így pontos személyleírást tudott adni róluk. Sőt, az autó színét és típusát is be tudta azonosítani. Az ügyvéd azonnal hívta Doszpotot, aki elkérte a rögzített felvételt.
Később az autótolvajt felkutatta a rendőrség, így már a nyomozók előtt is tanúvallomást tett. Utóbbi vallomásából kiderült, hogy a gyilkosság estéjén állt össze neki a kép, hogy a várakozó alakok és a gyilkosok esetleg ugyanazok, nem sokkal ezután fel is hívta Doszpotot, és neki is elmondta, milyen autóról van szó. Utána viszont bosszankodott, hogy a rendőrség ennek ellenére sem találja a kocsit, ezért döntött úgy, hogy a Vicót is értesíti arról, amit tud. (Az autótolvaj azóta elhunyt, így őt már nem tudja meghallgatni a bíróság.) Az ügyvéd a bíróságon elmondta, őt is bosszantotta, hogy a rendőrség – noha a telefonban a tolvaj pontos leírást adott – nem találta meg a keresett autót, ami végül bő egy hónap múlva lett meg a II. kerületben (ugyanabban a kerületben, ahol a gyilkosságot elkövették), ráadásul akkor sem a rendőrség találta meg, hanem egy civil.
„Aggódunk érted. Érted?”
Fenyő János egykori ügyvédje arról is beszélt, hogy a médiacézár testőrök nélkül járt, a Vico szolgálatában álló biztonsági emberek a feleségét és a lányát őrizték, mert attól tartott, hogy a gyerekét esetleg elrabolják, és váltságdíjat kérnek érte. De Fenyő bízott magában és az önvédelmi fegyverében, ügyvédje szerint „meg volt róla győződve, hogy zseniális céllövő”. A fegyverre úgy szerzett engedélyt, hogy íratott magának egy fenyegető levelet (azzal a szöveggel, hogy „Aggódunk érted. Érted?”), ami meggyőzte a hatóságokat. Igaz, komoly fenyegetéseket is kapott. Az ügyész azon kérdésére, hogy kik voltak az ellenségei, az ügyvéd rávágta: „Ha ezt elkezdeném felsorolni, akkor október 28-ig sorolhatnám. (...) 61 perünk volt egy időben” – érzékeltette, hogy Fenyő milyen „konfliktusos ember volt”.
A gyilkosság napján többször beszéltek egymással egy üzleti ügy kapcsán, Fenyő másnap síelni ment volna. A végzetes úton a fodrászához ment. Majdnem vele tartott az ügyvéd is (neki is a belvárosban lett volna dolga), de ő végül a saját autójával ment el. Szerencséjére.
A tárgyaláson egyébként több vicces momentum is volt. Például amikor Cserni János bíró az egyik védett tanút szólította:
Bíró: 37-es számú tanú van-e itt?
(Senki nem jelentkezik.)
Bíró: Lehet, hogy más néven ismeri magát a tanú, de én nem mondhatom ki a nevét.
(Derültség.)
Ez a tárgyalás azért is volt jelentős, mert megjelent Drobilich Gábor, az olajozásból ismert Energol Rt. egykori vezetője, akit a több gyilkossággal is összefüggésbe hozott, a Prisztás-gyilkosságban pedig felbujtással vádolt Portik Tamás néhai mentorának tartanak az éjszakában. Drobilich vallomása azért lényeges, mert a bűnbánó pentitóként ismert Radnai László rendőrségen tett és a csütörtöki tárgyaláson a bíróságon is megerősített vallomásában azt állította: az egykori energolostól tudja, hogy Fenyővel Jozef Rohác végzett. Állítólag ezt Drobilich 2003-ban mondta el neki, amikor arra kérte Radnait, hogy rendőrségi kapcsolatai segítségével derítse ki, kinyerték-e a nyomozók Jozef Rohác DNS-ét a gyilkosság helyszínének közelében hátrahagyott ruhadarabokból, köztük egy sapkából. (Drobilich azért Radnait kérte meg erre, mert köztudott volt az éjszakában, hogy a férfinak jók a rendőrségi kapcsolatai.)
Drobilich a bíróságon azt ugyan elismerte, hogy valóban megkérte erre Radnait, de szerinte nem állította, hogy Rohác (vagy ahogy ő nevezte, „Józsi”) lett volna a végrehajtó. Drobilich verziója szerint pusztán arról volt szó, hogy Rohác testvére jó barátja. Tőle tudta, hogy „Józsi” egy Félix nevű férfi kocsijában felejtette a sapkáját és a kesztyűjét, és később a televízióban látta, hogy a gyilkos állítólag ezt hordta, és arra kérte magyar barátját, hogy beszéljen Félixszel, aki közös ismerősük volt. Csakhogy 2003-ra az erősen drogfüggő Félix már végső stádiumban lévő rákos volt, akit ez a téma már nem érdekelt, nem úgy Rohácékat. Az 1997-től 2000-ig, azaz a bérgyilkosság idején az olajozás miatt előzetes letartóztatásban lévő Drobilich határozottan állította, nincs tudomása arról, hogy Rohácot bárki is megbízta volna Fenyő meggyilkolásával. Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Radnai azt állítja: Portik megbízásából ölt Rohác. Szerinte az olajozásból ekkor már jelentős vagyonra szert tett Portik így akart a kedvébe járni Gyárfás Tamásnak, aki köztudottan harcban állt Fenyővel. Fontos tudni azonban, hogy a Fenyő-ügy vádiratában nincs szó a felbujtóról, így sem Portik, sem Gyárfás nem érintett a büntetőperben.
És akkor képbe került a „Terrorista Józsi”
„Rohác beszél magyarul. Minek neki tolmács?” – fakadt ki egy rabruhában érkező tanú. Ő azt kérte, hogy a sajtó ne írja le a nevét, az arcát ne mutassák, sőt, a biztonság kedvéért csuklyában jelent meg a bíróságon. Zs. (nevezzük így) volt az az ember, aki ebből a társaságból először megismerkedett Roháccsal, még valamikor 1991 táján. Zs.-t ekkor körözték, ezért Szlovákiába ment, onnan az ismertség. Zs.-nek ekkor „Terrorista Józsi” gúnynéven mutatták be Rohácot. Zs. „hozta be” Szlovákiából „Terrorista Józsit”, és hozta össze az energolosokkal, az egyik telephelyet állítása szerint a szlovák férfival és az ő szlovák társaival védték. Csakhogy később Portikék már kihagyták a buliból Zs.-t, és közvetlenül Rohácnak fizettek a munkájáért, ami miatt a két férfi között megromlott a kapcsolat. Olyannyira, hogy Zs.-t 1999-ben fejbe lőtték Léván, a támadást szerinte Rohác vagy valamelyik embere követte el. „Magát nem zavarná, ha fejbe lőtték volna?” – kérdezte Zs. a bírótól, amikor az arról faggatta, elfogult-e Roháccsal szemben.
Zs. egy hidegvérű bérgyilkos képét rajzolta fel. Szerinte Rohác megismerkedésükkor még egy csöves volt, de később rengeteg pénze lett a bérgyilkosságokból. Rohác lévai lakásában Zs. egy vitrinben baseballsapkákat is látott, szerinte ez volt Rohác trófeagyűjteménye. A „Fogorvos” és a „Fogász” gúnynév azért ragadt rá, mert egy fogorvostáskában tartotta a fegyvereit, Zs. azt állította, hogy mindezt a saját szemével látta. Szemtanúja volt annak is, amikor Rohác fegyvert vásárolt egy Iván nevű férfitól, de azt is látta, amikor robbanóanyagot vett. Arról is beszélt, hogy Zs. egyértelmű utalást tett neki arra, hogy az Aranykéz utcai robbantást is ő hajtotta végre. Ugyanakkor Zs. nem tud semmit a Fenyő-ügyről, így arról sem, hogy Rohácnak bármi köze is lenne ahhoz. Arról viszont beszélt, hogy Portik jóban volt Roháccsal.
Miután Zs. elmondta a bíróságon, amit tud, összeszólalkozott a szlovák vádlottal: „Tönkretettetek a faszszopó öcséddel együtt!” – fakadt ki, és Rohác öccsére nézett, aki a hallgatóság soraiban ült.
Radnai vs. Drobilich
Tanúként Radnai László is megjelent a tárgyaláson, de a rendőrségnek tavaly tett vallomásánál többet nem mondott, lényegében azt ismételgette. Ennek lényege, hogy Drobilichtől tudja, hogy Rohác lőtte le Fenyőt, de még 1999-ben egy másik illusztris társaságban is kikotyogták neki, hogy az energolosok végrehajtója a „Fogász”. Személyesen azonban soha nem találkozott Roháccsal, így mindent, amit tud, egykori olajos barátaitól tudja.
Drobilich Gábor nem állta meg, hogy mindezt szó nélkül hagyja. Bár így nem mondta ki, de egyértelműen utalt rá, hogy Radnai csak azért színesítette ki a kettejük között történt beszélgetést, mert ki akart kerülni a fegyházból, miután a kecskeméti maffiaperben 12 évre ítélték. „Örülök, hogy kijöttél a börtönből (...), de nagyon bánt, hogy ezzel te visszaéltél” – mondta Radnai szemébe Drobilich, aki jelezte, ennek ellenére jóban van egykori barátjával.