Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Rejtett kamerával vették fel a kokainozó politikust

2013.09.26. 10:42 Módosítva: 2013-09-26 11:08:29
Nem mondott le a 48 órás ultimátum lejárta előtt a szombathelyi Fidesz egyetlen képviselője sem, ezért az MSZP–SZTKE-frakció csütörtökön közzéteszi a drogvádat bizonyító videót. A videó a Nyugat.hu-n már a 48 órás határidő előtt megjelent.

A Nyugat.hu nyilvánosságra hozta a szombathelyi ellenzék a Fidesz egyik helyi vezetőjéről készült, droghasználatot mutató videóját, majd pontban 11 órakor, a 48 órás ultimátum lejárta után az ellenzéki frakció blogján is megjelent a videó. A felvételt „Lazáry Viktor kokaint fogyaszt” címmel tették ki.

A rejtett kamerás felvételen egy férfi látható, aki tényleg nagyon hasonlít a város alpolgármesterére.

Telefonon elértük Lazáry Viktor alpolgármestert, aki arra a kérdésre, hogy valóban ő látható-e a nyilvánosságra került videón, azt mondta: „Nem nyilatkozom az ügyben. Majd az ügyvédemmel való konzultáció után fogunk nyilatkozni.”

Czeglédi Csaba ellenzéki frakcióvezető a szombathelyi önkormányzat csütörtöki ülésén a videó megjelentetésével egy időben bejelentette, hogy a felvétel Lazáry Viktorról készült, és már másfél éve tudták, hogy az alpolgármester drogfogyasztó. Puskás Tivadar polgármester kijelentette: az ügy nem a közgyűlésre, hanem a rendőrségre tartozik. A vitán jelen lévő Lazáry is megszólalt. Azt mondta: a napokban megcsináltatta a drogtesztet, és az negatív lett. Soha nem élt kábítószerrel, és a jövőben sem él majd, a gyanúsítás ellen megteszi a jogi lépéseket.

Az MSZP–SZTKE-frakció kedden jelentette be, bizonyítékai vannak arra, hogy az egyik városvezető rendszeres kokainfogyasztó. Czeglédi Csaba ultimátumot intézett a fideszesekhez, és 48 órát adott arra, hogy az érintett lemondjon posztjáról.

A lemondás nem történt meg. A Fidesz csupán egy közleményt adott ki, amelyben felháborítónak nevezték az akciót.

A gyanú, hogy a képviselő rendszeresen él kemény drogokkal, már korábban felmerült. Az ellenzék kezdeményezte is, hogy vezessenek be kötelező drogtesztet a képviselő-testület ülései előtt. Ezt a javaslatot a kormányoldal leszavazta. Ezután Czeglédiék meghirdetettek egy sikerdíjas pályázatot: egymillió forintot ajánlottak fel annak, aki bizonyítékkal tudja alátámasztani a városban terjedő híreket. Úgy tudjuk, a szocialista politikus birtokába került felvételért ki is fizették a beígért összeget.

Lazáry Viktor 2010-ben került be a városvezetésbe a helyi Fidesz fiatal generációjával. A 31 éves alpolgármester okleveles közgazdász, egy helyen azt nyilatkozta, hogy példaképei a szülei, Orbán Viktor és a szintén szombathelyi Hende Csaba honvédelmi miniszter.