Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Gigahalak haldokolnak a bűzölgő Kaposban

2013.09.29. 11:47

Horgászok és természetbarátok pénteken értesítették az Országos Vízügyi Főigazgatóságot arról, hogy szennyezést és halpusztulást észleltek a Kapos folyó Döbrököz és Kurd közötti szakaszán pénteken. A természetvédők szerint a folyó sötétbarna színű lett és szúrós szagot árasztott és haltetemek (kárászok, keszegek, domolykók) bukkantak fel benne.

A halhalál oka a Kaposvári Cukorgyárban történt tartálysérülés volt, mely során cukorgyári melléktermék, cukortalanított melasz került a Kapoba. A szennyezés a folyó szűkületeiben, áramlási holttereiben összetorlódott és oxigénhiányt okozott.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség javaslatára a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság harmadfokú készültséget rendelt el, és a szennyeződés hígítására a Sió zsilipen át szombat estétől vasárnap estig a Balatonból eresztenek vizet a Kaposba. A Sió zsilipjét utoljára két éve nyitották meg, de a kiáramló vízmennyiség kevesebb, mint a tóból naponta elpárolgó víz fele: a kieresztés a jelenlegi viszonyok között 2 milliméterrel csökkenti a tó vízszintjét.

A helyiek máshogy látják

A Kapos mellett élők azonban nem látják olyan optimistán a helyzetet, mint az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Míg az OVF közleménye szerint "a szennyezés nyomán nem történt jelentős mennyiségű halpusztulás, haltetemek csak helyenként láthatóak", addig a helyiek szerint "a halpusztulás óriási".

"Mivel itt élünk a Kapos mellett, nagyon felháborit minket ez a szennyezés" - írta pincehelyi olvasónk, Eszter, aki két videót is küldött a szennyezett vízről és a döglött halakról. - "Sajnos a durva szag nem jön át. A halpusztulás óriási, itt sokan horgásznak, azt mondják majd 5 év múlva újra. Ez a szennyezés 20 éve állandó, csak a mértéke kisebb. Itt ezt a habzást mindenki csak bódulásnak hívja. Már régen volt utoljára, úgyhogy elég nagyok a halak. Amit ki tudtak itt menteni, átvitték a környező halastavakba."