A hétvégén is elhallgattunk egy csomó hírt

2013.09.30. 07:41 Módosítva: 2013.09.30. 08:07
Higgyék el, nem volt szándékos. Ahogy a múltkor, úgy most is bepótoljuk.
  • Na végre egy fideszes, aki beismerte, hogy a párt hibázott a bajai választáson! Persze Surján doktor szerint nem akkor, amikor kis utaztatásos választási csalást követtek el, hanem akkor, amikor ezt nem tették elég hatékonyan. Szerencsére a párt a kereszténydemokrata politikus Facebook-posztja szerint – így, és csupa nagybetűvel – ESÉLYT KAPOTT ARRA, HOGY JAVÍTSON A MOZGÓSÍTÁSON. A poszt hatására kitörő kommentháborúba bekapcsolódva azért a felelősöket is megnevezte: „Hibáztak a bajaiak, nem kérdés.”
    Meg kell ismételni a bajai választást >>>>
  • Kettőt egy csapásra: Deutsch Tamás egyetlen jól sikerült Facebook-posztban hiperpöcsözte le Török és Gréczy Zsolt MSZP- és újdonsült DK-szóvivőket.
    Gyurcsány nem indul egyéniben >>>>
  • Első alkalommal rendezték meg a Tiszai Hal Napját Szolnokon, a híres Tiszavirág szökőkútban halsimogatót is berendeztek, de a pontyok, harcsák, busák és csukák nem hagyták magukat.
  • Szintén most debütált a Batul Fesztivál Mónosbélben, ezen az egyik helyi kertben található 28 fányi ritka almafajta szüretelését ünnepelték meg egy fúvószenekar kíséretében. A termést megáldotta Szabó József címzetes apát, esperes.
  • Talán a kongresszusos-szobordöntős politikai hétvége miatt maradt ki az a hír, hogy Fodor Gáborék óriásplakátot vettek az egykori '56-os, volt SZDSZ-es Mécs Imre születésnapjára a „lakóhelyéhez közel”. A kép alapján szegény Mécs Imre vagy egy gyártelepen él, vagy a liberálisoknak már csak erre maradt pénzük.
    A hét cseréje: Mesterházy helyett Hiller >>>>
  • Vasárnap délután kigyulladt egy mosonmagyaróvári napraforgósiló, amit azután jól el is oltottak!
  • Szombaton immáron nyolcadik alkalommal rendeztek Tökmulatságot a békési tájházban. A város alpolgármestere, dr. Pálmai Tamás keresőtalálatokkal illusztrálta a rendezvény súlyát:„Ha a Google internetes keresőjébe beírjuk, hogy békési Tökmulatság, akkor több mint hétezer-nyolcszáz találatot fedezhetünk fel”. Volt tökverseny is, nem a szépségre mentek, a győztes 40 kilót nyomott.
  • „A Pető Intézetben nincs fűtés, mert pénz hiányában nem tudják megjavítani a kazánt! Konduktorok mondták, hogy olyan huzat van a termekben, ahol a gyerekekkel foglalkoznak, hogy a földről elrepül az odarakott zsebkendő. Dolgozunk a Pető ügyén, nemsokára újra kiállunk!" – tette közzé a PM-es Szabó Tímea a Facebookon. Mi azért előbb felhívtuk a Pető Intézetet, ahol a gondnok megfogta a radiátort, és azt mondta, hogy az meleg.
    Nagy marakodás ment a Petőben >>>>
  • Vona Gábor kicsit túlvakuzott selfie-jét egyenesen a Nemzeti Színházból töltötte fel és egyenesen „Alföldi Róbertnek szeretettel” címezve. A Vidnyánszky debütáló darabjának számító Vitéz lélek című Tamási Áron darab annyira nem tetszett neki, de nem is ez volt a fontos: „Mert ettől még az ünnep az ünnep. A Nemzeti élén végre nem Alföldi Róbert pusztít, akinek művészi zsenialitását nem vonom kétségbe, de emberi alkalmatlanságát egy ilyen színház vezetésére egyértelműnek tartom. Vidnyánszky Attilának és az egész társulatnak viszont sok sikert kívánok!”
    Aki szarral gurigázik, annak szaros lesz a keze >>>>