Gyöngyi
9 °C
9 °C

Itt az új maffia: a kocsizó

2013.09.30. 12:18

Életveszélyes sérüléseket szenvedett a hajléktalan, aki területi vitába keveredett későbbi támadóival, írja a Police.hu. Egy férfi rátörte az ajtót egy hajléktalan férfira és élettársára múlt hét pénteken este, és mindkettejüket ütni kezdte, miközben kísérői biztatták. A verést követően pedig ami értéket talált, azt magával vitte. A konfliktus oka a „kocsizás” volt.

Kocsizásnak nevezik azt, amikor a fedél nélküliek szupermarketek bevásárlókocsijait visszatolva jutnak pénzhez. Ebben az esetben azon vitatkoztak össze a sértettek a támadóval, hogy ki melyik áruház parkolójában dolgozhat.

A rendőrséget és a mentőt végül a gárdonyi vasútállomás biztonsági őre hívta másnap, amikor rátalált a két sérültre. A mentőszolgálat a sérülteket kórházba szállította, ahol a nyomozók kihallgatták őket. A rendőrség ezután négy embert állított elő, akiket életveszélyt okozó testi sértés miatt hallgattak ki, vettek őrizetbe, s kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.