A parancsnoknak fogalma sem volt a tévéostromról

MTI/Index
2013.10.01. 18:26
A rendőri egységek Rebiszes vezetője csak akkor tudta meg, hogy a Szabadság téren erőszakos események zajlanak, amikor már meg is kapta a tévészékházat védő egységek műveleti irányítását.

M. Zoltán a volt rendőri vezetők ellen indított per mai tárgyalási napján azt mondta, kézzel-lábbal tiltakozott volna a kiképzésre érkezett, fáradt és megfelelő felszerelés nélküli borsodi és baranyai rendőrök kivezénylése ellen, ha tudta volna, hogy agresszív tömeg van a Szabadság téren. Vallomása szerint a BRFK-tól sem biztosítási, sem műveleti, sem híradós tervet nem kapott, még a helyi parancsnokok hívószámait sem ismerte.

A volt műveleti parancsnok a volt rendőri vezetők ellen a tévéostrom és az október 23-ai tüntetések brutális szétverése miatt indított per ötödrendű vádlottja. A vád szerint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése miatti demonstrációnál a század parancsnoka hiába jelentette, hogy védőfelszerelésük hiányos, M. Zoltán – bár lett volna módja a hiányok pótlására – nem intézkedett.

A Rebiszes tiszt úgy emlékezett, hogy Lapid Lajos, a budapesti rendőrfőkapitány akkori közbiztonsági helyettese "izgatott lett", amikor megtudta, hogy a kiképzésre érkezett baranyai és borsodi rendőrök közül többeknek nincs védőfelszerelése, ám a budapesti főkapitány helyettese így is a helyszínre vezényelte őket. M. Zoltán kijelentette, hogy csak Lapid Lajossal tartott kapcsolatot, Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitánytól közvetlenül nem kapott utasítást.

Mint mondta, normális esetben a helyszínbiztosítás parancsnokának - a per negyedrendű vádlottjának - utasításait kellett volna végrehajtania, ám nem volt vele kapcsolatban és sokáig azt sem tudta, hogy ki a parancsnok. M. Zoltán szerint 800-900 rendőr kellett volna ahhoz, hogy elkezdhessék a tömeg oszlatását.

A bíró a vádlottat többször nyugalomra intette, figyelmeztette, hogy a feltett kérdésekre válaszoljon és emlékeztette arra, hogy ki a vádlott. A bíró szerint a Rebisz műveletirányító tisztjének múlt heti vallomása több ponton is ellentmondásban van korábban tett vallomásaival. Amikor ma a bíró azt kérdezte tőle, hogy "Megtehette volna, hogy nem rendeli ki a hiányos felszerelésű rendőröket?" - M. Zoltán közölte, hogy további vallomást nem kíván tenni és újabb kérdésekre sem kíván válaszolni.

M. Zoltán korábban azt mondta, nem érzi magát bűnösnek, bűncselekményt nem követett el. Azzal védekezik, hogy a parancsnokai utasításait teljesítette, helyzetmegítélésükben teljes mértékben megbízott. Hozzá hasonlóan tagadta bűnösségét Bene László volt országos rendőrfőkapitány, Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány, és Dobozi József, a Rebisz volt parancsnoka is. Ők idáig egyetlen bírói kérdésre sem voltak hajlandóak válaszolni. A tévéostromkor 246 rendőr sérült meg.