Őrület, milyen néven folytatja a Munkáspárt
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke pénteken sajtótájékoztatót tartott, ahová ellátogatott az MTI tudósítója is. A következők derültek ki:
- Indulnak a 2014-es választásokon.
- Májusi kongresszusukon úgy döntöttek, Magyar Munkáspárt néven folytatják. (Korábban Magyar Kommunista Munkáspárt volt a nevük.)
- Politikájuk ennek ellenére nem változott: továbbra is a dolgozó emberek, munkások, a rendszerváltás vesztesei mellett állnak.
- A magyar parlamentben 25 éve nincsenek kommunisták, de reményeik szerint hamarosan lesznek, mert azok, akik csalódtak a pénz uralmában, rájuk szavazhatnak.
- Jövedelemfüggő szja-t vezetnének be, és megadóztatnák a szupergazdagokat, rájuk egyszeri, 40 százalékos adót vetnének ki.
- Eltörölnék az áfát a legalapvetőbb közszükségleti cikkeknél.
- Legyen alkotmányba foglalva az alanyi jogon járó lakhatás és nyugdíj!
- Jó dolog a rezsicsökkentés, de nem old meg semmit, állami tulajdonba kell venni a közműszolgáltatókat.
- Megdöbbenve értesültek Bajnaiék szobordöntéséről, ami szerintük értelmetlen, buta és primitív akció volt.