Kisvonatot kapott Orbán

2013.10.07. 14:07

Veje, Tiborcz István, és bizalmasa, Papcsák Ferenc kínos ügyeiről is kérdezik az Országgyűlés plenáris ülésén. De lesz itt még szó a vagyonőrök helyzetéről, megszólalnak a Nyugdíjasok, bekapcsolódik közvetítésünkbe Szabó Rebeka PM-es képviselő is. Az egyensúly érdekében fideszest is szerettünk volna, de ezt most senki nem vállalta. Parlament percről-percre.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Jobbik napirendre akarta venni a kiemelt kommunista nyugdíjak elvételéről szóló javaslatát, ezt azonban a kormánypárti többség leszavazta. A napirendre vétel 41 igen szavazatot kapott, 240-en szavaztak ellene, négyen tartózkodtak. Kíváncsian várom, mit gondolnak erről közvetítésünk külső helyszínén, a pesti nyugdíjasotthonban a szocialista-szimpatizáns nyugdíjasok!

  • milyen szépen szövődik ezen az ülésnapon a hivatkozások és visszautalások hálója. Most például a szocialista Harangozó Tamás válaszol a tizenöt perccel korábban véget ért Rogán-beszédre, mielőtt rátérne arra, milyen ingatag is a vagyonvédelmi szektorban dolgozó emberek helyzete - ugyanazt a témát felvetve, amire később majd a jobbikos Bertha Szilvia is vissza fog térni. Na ebből írjon Javított kiadást, Művész Úr!

  • Az előző ciklusban nyugodtabb volt az élet. Amikor lefeküdtem, tudtam, mire ébredek. Ma kilátástalan minden - morgolódik egy ember a nyugdíjasklubban.

  • A most következő Staudt Gábort a bírósági végrehajtás gyakorlata közfeladatot ellátó szerv helyett inkább a magánszektor profitorientált világára emlékezteti, gyakran a végrehajtási díj jelenti a vállalkozók számára az "utolsó kegyelemdöfést". Staudt a profitorientált behajtási szféra teljes államosítását követeli. A neki válaszoló Rétvári Bence szerint a helyzet nem rosszabb, mint három éve, és ugye itt is beszivárog egy kis rezsicsökkentés, mivel a rezsitartozások száma szerinte jelentősen csökkent. Az államtitkár azt gyanítja, hogy Staudtnak "rajta maradt a kakaósbögréje" a jogszabályokon, mivel úgy tűnik, csak a törvény egyik oldalát nézte.

  • Az Index tudósítója a páholyból nagyjából húsz kormánypárti képviselőt szúrt ki, akik a színvonalas vita helyett újságot olvasnak. Blikk, Metro, Napi Gazdaság, Nemzeti Sport – a honatyák érdeklődése igen sokszínű.

  • Most éppen nem a rezsicsökkentés van terítéken, de a nyugdíjasokat ez a téma érdekli. Szinte már szakkommentátori magasságokba emelkedett valaki a fővárosi idősek otthonában. Ezt csak azért mondjuk, mert benne van a fogyasztói kosár kifejezés:

    A nyugdíjasokat a rezsicsökkentés nem olyan mértékben érinti, mint amennyire azt várnák tőlük. Az árak emelkedtek. Múlt héten bementünk egy üzletbe, s azt tapasztaltuk, hogy az árak 40 százalékkal emelkedtek. A tavalyi számlákat elővettem, nem érzékeltem rajta ezt a tíz százalékos csökkentést. A nyugdíjasok fogyasztói kosarán emelkedtek az árak.

  • Szél Bernadett az NFÜ "romlottságá"-ról intepellálná Orbán Viktort, de ő Lázár Jánosnak passzolja tovább a válszadást. A legújabb botrány a szegedi naperőmű körüli pályázat körül van, ezt a szövevényes ügyet az Átlátszó szellőztette meg. Tessék elolvasni!

  • Parlament, most. Rogán a szobordöntéstől indulva és mindenfelé kalandozva sikeresen értelmezte a "sumákolás" szó definícióját az ellenzékkel kapcsolatban. Akkor a saját teljesítményére és munkamoráljára mégis mint mondana?! Mindjárt interpellálok, a napelemtendereket firtatom majd, ahol közgépes cég kapásból 82 milliót szedett el a magyar államtól. Tehát, ki beszél itt erkölcsről, morálról?!

    - írta Facebookon az LMP-s Szél Bernadett, majd interpellált

  • Szél Bernadett a Közgép kapcsán interpellál, eredetileg a miniszterelnököt, de helyette Lázár János válaszol. Szél Detti kínos kérdéseket tesz fel az NFÜ által kezelt EU-s pénzek kapcsán. Lázár János válaszának elképzelt címe lehetne mondjuk „Csak a Lajos”, és felszólalását zárhatná akár azzal is, hogy ha esetleg bárki értesülne még ellopható, einstandolható vagyonról – a magántulajdon sem akadály – kérjük, jelezze a lajos.simicska@nfu.gov.hu címen. De persze nem ezt mondja.

  • Lázár János roppant udvariasan válaszol Szél Bernadettnek, sőt, megköszöni (!!!) az LMP-nek, hogy közreműködtek annak a korábbi ügynek a felgöngyölítésében, mely során a fejlesztési támogatásokból hárommilliárd forint ment offshore-hátterű cégeknek. Amúgy pedig leszögzi, a mostani naperőmű-támogatás átlátható és tisztességes.

  • Tudósítónk nagyjából fél órája csak egyetlen minisztert látott az ülésteremben, Hende Csabát, valamint bent volt még Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A többi tárcát az államtitkárok képviselték csak. Halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt, bla bla bla.

  • Lázár János Simicska Lajosról ugyan nem beszélt, de arról igen, hogy visszavonták a gyanús napelemtendert, és hogy szívesen meghallgatják az LMP (vagy mások) javaslatait is. Szél Bernadett mégsem fogadta el a választ, mivel tárgysorozatba sem vették több, a korrupció visszaszorítását szolgáló indítványukat. Lázár János válaszát én sem fogadtam el.

  • Az idősebb korú embereket lehet a legkönnyebben megvásárolni. Sok nyugdíjasnak jól jön ez a rezsicsökkentés, de nem veszik észre, hogy máshol ezt még meg fogják fizetni. Orbánék abban bíznak, hogy az idősebb korosztály beleesik ebbe a csapdába. De az idősek nem hülyék!

  • A Fidesz három éve nem akarja tudni, kik voltak kommunista ügynökök

    Schiffer András, az LMP frakcióvezetője ismét megpróbálkozik azzal, hogy a parlament foglalkozzon az ügynökkérdéssel, ezúttal egy országgyűlési határozati javaslatot (pdf) terjesztett be. Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről című javaslat szerint az Országgyűlés kifejezné elkötelezettségét arra, hogy minden magyar állampolgár megismerhesse a múltat. Azoknak pedig, akiket a múlt rendszerben politikai nézeteik miatt üldöztek, információs kárpótlás jár. A határozati javaslat felhívná a kormányt arra, hogy december 31-ig nyújtson be törvényjavaslatot az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről.

  • Ékes József néhány percig fényezte a kormány politikáját, amire felszólalásának címzettje, Lázár János még csak nem is reagált (ugyan mit is reagált volna?), hanem kvázi folytatta a Szél Bernadettnek címzett előző interpellációs válaszát. Ez még Kövér Lászlónál is kiverte a biztosítékot, aki félbe is szakította, és rendreutasította az államtitkárt.

  • Ékes József fideszes képviselő boldog öninterpellációban kérdezi Lázár János államtitkár urat, meg tudja-e erősíteni, hogy a szocialistáknak csak a szájuk jár. Lázár János örömmel megerősíti. Dübörög a nemzeti együttműködés rendszere.

  • Lázár a cinizmus SZAKÁLLamtitkára. Ez bebizonyosodott Szél Bernadett, Orbán vejét is érintő, napelemes korrupciót firtató kérdésekor

    – írja Facebookon az LMP-s képviselő a miniszterelnökséget vezető államtitkár arcszőrzetéről. Jaj, Gábor, jaj!

  • Varga beismerte, választási költségvetés lesz

    Kövér László szerint nem lesz választási költségvetés, hanem olyan lesz a büdzsé, amely tükrözi a kormány gazdaságpolitikai és társadalompolitikai céljait. Varga Mihály viszont zárt körben, a fideszes frakcióülésen már azt mondta, a költségvetés növeli a kormánypártok választási esélyeit.

  • Simon Gábor a pestszentlőrinci fideszes városvezetést kritizálja, amiért képtelen volt leleplezni, illetve felelősöket megnevezni a Cséry-telepen történt illegális szennyvízterítéssel kapcsolatban. Az ügy valóban durva: a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. autói éveken keresztül ürítették illegálisan a szennyvizet az érintett területre.

  • "Eddig mindig kötekedtek a törvényjavaslataimmal, hogy ez nem jó, az nem jó. Ha az ügynökmúlt feltárásával, a szándékkal, a céllal egyetértenek, akkor ezt megszavazhatják. Aztán a kormány dolgozzon és készítsen egy saját törvényjavaslatot" – indokolta Schiffer, hogy most csak határozati javaslatot akar elfogadtatni az ügynökmúltról.

  • Budai Gyula felsorol egy csomó dokumentumot, ami azt bizonyítja, hogy már a Demszky-érában sem sikerült úgy igazán kivizsgálni az ügyet, és egyébként is értetlenkedik, hogy ezt az egészet miért nem a Fővárosi Közgyűlés előtt adja elő az MSZP. Azt viszont Simon Gábor kifogásolja teljes joggal, hogy miért Budai, és miért nem a környezetvédelemben illetékes Illés Zoltán reagált interpellációjára.

  • Az elnöklést a szocialista Ujhelyi István vette át. Róla egyébként több helyen is megírták már, hogy az Európai Parlamentbe készül, a lista második helyét fogja állítólag megkapni.

  • – írja eközben a Facebookon Vona Gábor a soroksári gyilkosságra utalva. Jaj, Gábor, jaj!

  • Képzeljék, mellettem ül az első magyar pilóta, aki anno MIG-et vezetett. Ferenc most 83 éves. Aktívan internetezik. Ahogy az az úr, aki a Deák téren 2006-ban elindított egy tankot, úgy Ferenc is simán el tudna vezetni most is egy MIG-et - árulja el, amikor erről érdeklődöm. '78-ban szerelt le, utána villamosmérnökként dolgozott a nyugdíjig.

  • Arról kérdezem a nyugdíjasokat, hogy Lázárnak jól áll-e a szakáll. "Az a magánügye. Az áll neki rosszul, hogy hadar és badarságokat beszél" - csapja le a labdát Géza.

  • És most nem az EU elleni értelmezhetetlen hisztire gondolok, hanem arra, hogy az óriási rezsiharcban és áfaháborúban egyetlen képviselő sem vette a fáradtságot arra, hogy a plenáris ülésen is megemlékezzen az 1848/49-es szabadságharc leverése után kivégzett aradi vértanúkra. Van-e ennél nemzetibb ügy? Nincs.

  • Mintha a parlament már senkit nem érdekelne. A fővárosi nyugdíjasklub tagjai ettől függetlenül mindenről elmondják a véleményüket. Bolgár Györgynek érzem magam :-(

    Több stadiont kellene építeni, több Fradi-szurkolót kinevelni, és növelni kellene a TEK létszámát.

    A rendvédelmi szervek korábban nyugdíjba ment tagjai a nyugdíjba menekültek, mert munkát nem mindenki kapott. Az életerős embereket elküldték kényszernyugdíjba.

    Egy átlagnyugdíjas ma a gyermekét, unokáját látja el, mert nekik nincs munkájuk.

    Pintér Sándor kinevezésekor azt mondta, hogy két héten belül rend lesz. Azóta több a bűncselekmény. De az is igaz, hogy ez nem rendőrségi probléma, hanem gazdasági. Az a cigány ember, akinek a családja otthon éhezik, de nem kap munkát, rákényszerül a bűnözésre.

  • Vérdíj a választási csalókra

    A Demokratikus Koalíció nem szarozik, százezer forintos nyomravezetői díjat ajánanak azoknak, akik egyértelműen dokumentálni tudnak bármilyen, a bajai időközi választás megismételt fordulójához köthető csalást.

  • A fél szerkesztőségünk is ezt teszi.

  • Lanczendorfer Erzsébet (KDNP) az Erzsébet program idei eredményeiről kérdez, pontosabban sorolja hosszan a pozitívumait és dicséri a kormányt, mivel szerinte rengeteg szociálisan rászoruló gyermeknek segítettek ezzel. Egyébként ő volt az, aki idén márciusban a hatalom önkényét erősítő, az alkotmányosságot semmibe vevő 4. Alaptörvény módosítás miatti parlamenti akciónk közben pont velem szemben ült, és még a sok fideszes bekiabálás miatti nagy hangzavarban is hallani véltem, ahogyan fejét ingatva lehülyéz. Persze lehet, hogy a füleim megcsaltak, de az arckifejezése, ahogyan rám nézett, mindenképpen sokatmondó volt. Hát igen, biztosan kizökkenti kissé a decens kormánypárti képviselőket, amikor szembesítjük őket a törvényhozási ámokfutásuk következményeivel.