Felcsuti Péter kilépett Bajnai pártjából
Felcsuti Péter, a Haza és Haladás egyik alapítója kilépett az Együtt 2014-ből. Erről kedd reggel beszélt az ATV-ben. Azt mondta, azért hagyta ott Bajnaiékat, mert nem értett egyet azzal, ahogy az Együtt az ellenzéki összefogást intézte. Ő maga szélesebb összefogást szeretett volna, ebből a szempontból Gyurcsány Ferenccel ért egyet. Ezzel a véleményével azonban egyedül maradt a pártban.
Én augusztus közepe óta nem vagyok benne a Bajnai-csapatban. (...). Nem csaptam ennek különösebben nagy zajt, én nem értettem egyet azzal, ahogy az Együtt 2014 ezt az ellenzéki összefogás című kérdést kezelte.
Fotó: Máthé ZoltánSzélesebben kezelte volna?
Föltétlenül, igen. Énnekem sok vitám volt, meg sok mindennel nem értek egyet, amit a korábbi miniszterelnök képvisel, mármint Gyurcsány Ferenc, de ebben a kérdésben speciel vele értek egyet.
És egyedül maradt az Együtt 2014-ben?
Azt lehet mondani, igen.
Egyedül szállt ki?
Azt én nem tudom. (...) Én nyilván önként csatlakoztam egy olyan mozgalomhoz, melynek a legfőbb céljával egyetértettem, és tulajdonképpen ma is egyetértenék, ha azt látnám, hogy jól képviseli, de az volt az érzésem, hogy nem elég jól képviseli. (...) Az én megítélésem szerint ha igaz az az állítás (...), hogy az Orbán-rezsim leváltása egy mindent felülíró prioritás, akkor annak nagyon sok mindent alá kellett volna rendelni.
Például az egyéni ambíciókat?
Például az egyéni ambíciókat.