10 milliárd szélessávra, semmi nem lett belőle

2013.10.08. 07:30
Visszavont 10,3 milliárd forint uniós pályázati támogatást az NFÜ, miután a megbízott cégek 9-10 hónapja késtek a szélessávú hálózati fejlesztések megkezdésével. A nyertesek listája a sajtóban már februárban gyanút keltett, mikor kiderült, mind az öt céget ugyanazon a napon és ugyanott alapították, és tulajdonosaik között meglehetősen nagy az átfedés. A felszabaduló projektekre a pályázatok korábbi veszteseiből toboroznak jelentkezőket, de csak az eredeti összeg alig több mint tizedét osztották szét közöttük.

Már biztos, hogy Magyarországon nem mindenki számára lesz elérhető szolgáltatás az alapszintű szélessávú internet, pedig az ország kötelezettséget vállalt, hogy eleget tesz az Európai Bizottság által elvárt infrastruktúrafejlesztésnek.

Befuccsolt a szélessávú körzethálózati fejlesztések nagy része, mert az uniós forrásokból finanszírozott projektek győztesei nem kezdték meg a pályázatokban vállalt munkákat. Az NFÜ 2012-ben kiírt húszmilliárd forintos közbeszerzésén öt kft. összesen 12,5 milliárd forintot nyert el. Az Index információi szerint az NFÜ most elállt ennek az öt cégnek összesen 13 projektjétől. A cégek így 10,3 milliárd forintos üzlettől esnek el.

Az elállás oka, hogy a monitoring vizsgálat során kiderült, nem valószínűsíthető, hogy határidőre bármi is elkészül a hálózatokból, a tervezetthez képest 9-10 hónapos a késés, és eddig még úgysem fizettek ki semmit az uniós pénzekből. A legnagyobb vesztes a Micronet Optikai Hálózatfejlesztő Kft. 4,3 milliárd forintos megrendeléstől esik el, a Regio Optikai Hálózatfejlesztő Kft. 3, a Pannon, a Pátria és a Ponet pedig nagyjából 1-1 milliárdot bukik. (Utóbbi három cég egy-egy projektet megtarthatott.)

Az öt cég megbízása már februárban, az NFÜ-s közbeszerzés eredményének kihirdetése után magára vonta a sajtó figyelmét. Kiderült ugyanis, hogy mindegyiket néhány héttel a pályázat beadási határideje előtt ugyanazon a napon, ugyanakkora tőkével alapították, ugyanoda lettek bejelentve, és szinte azonos volt a tulajdonosi körük. Több céges és offshore-céges áttételen keresztül Hegedűs József Zsolt, Bauer Róbert, Smuk Zoltán és Nyúl Sándor, Demján Sándor üzlettársa álltak a cégek mögött, amelyeknek csupán 1-1 alkalmazottja volt.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azonban februárban ezeket a jeleket nem találta aggasztónak, és azt sem vizsgálták, hogy mi köze lehetett a projekthez Seszták Miklós KDNP-s parlamenti képviselőnek, aki a két projektcégben is tulajdonrésszel bíró Enternet Invest Zrt. felügyelőbizottságának volt a tagja, miközben az elnöke volt az Országgyűlés a közbeszerzési albizottságnak és tagja az informatikai albizottságnak, valamint a gazdasági és informatikai bizottságnak. Sesztákról az Index derítette ki, hogy ügyvédként is közreműködött az Enternet tevékenységében, amit a képviselő az ügy kipattanásakor nem említett, csak azt hangoztatta, hogy fb-tagságát már pályázat előtt próbálta megszüntetni, és nem is lobbizott soha a cégek érdekében.

Úgy tudjuk, hogy az NFÜ most a 13 projekt korábbi veszteseivel igyekszik pótolni a kieső cégeket. Ez a törekvés azonban egyelőre kevés sikerrel járt, mert eddig csak 1,5 milliárd forintnyi munkára találtak vállalkozót.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

27 perce

  • Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.

3 órája

  • Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.

33 perce

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

8 órája

  • Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.

február 26., 12:59

  • Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.

február 26., 08:14

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.

február 26., 07:43

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

A rapper a határon túlra is ellátogat majd.

február 26., 16:57

  • Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.

február 26., 10:22

  • Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.

február 26., 10:04

  • Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.

február 26., 11:32

  • Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.

február 26., 10:12

  • Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.

február 26., 11:20

  • Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.

27 perce

  • Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.

február 26., 12:02

  • Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.

február 26., 08:35

  • Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.

február 26., 10:20