Kitálal a Corvinus gazdasági főigazgatója

A Corvinus egyetem rektora, Rostoványi Zsolt a minap Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől nyilvánosan azt kérte, váltsa le önt. Arról már korábban írtunk, hogy a rektorral való viszonya korántsem felhőtlen. Mikor romlott meg a kapcsolatuk?

A rektor azóta nehezíti a munkámat, hogy a fejlesztési miniszter bő egy évvel ezelőtt megbízott ezzel a feladattal. Röviden arról van szó, hogy bár 2010 óta az egyetemek szenátusa rangsorolja az alkalmasság szerint a gazdasági főigazgató-jelölteket, a minisztériumé a végső szó. A Corvinus ugyanakkor bármiféle indoklás nélkül alkalmatlannak talált, és úgy tudom, az amúgy eladósodott intézményben egy évtizede dolgozó főigazgató-helyettes megbízását szerette volna elérni.

A minisztérium végül engem tett meg főigazgatónak. Hozzáteszem, hogy nemcsak a végzettségeim, de a szakmai múltam alapján is alkalmas vagyok erre a posztra. Mielőtt a Corvinusra jöttem, a Műszaki Egyetemen voltam gazdasági főigazgató, ott kétszer is újraválasztottak. A Műegyetemet 10 milliárd forintos állampapír-állománnyal hagytam el, tehát nem egy csőd szélén álló intézményből jöttem el, mint amilyen a Corvinus volt, amikor átvettem. Gyakorlatilag nincs olyan ügy egy ilyen intézmény gazdálkodásával kapcsolatban, amivel ne találkoztam volna, pro és kontra. Az a benyomásom, hogy a rektornak már attól kezdve ellenérzései vannak velem szemben, hogy pályáztam erre a munkára. Persze lehet, hogy ez kezdetben személy szerint nem nekem szólt. Egyébként azért sem ismeretlen terep számomra a Corvinus, mert a rendszerváltáskor én voltam az első, nem KISZ-múltú HÖK-elnök ezen az egyetemen.

Hogyan fogadták főigazgatóként?

Már az első munkanapomon meglepő helyzettel szembesültem. Kiderült, hogy aznappal megszüntették a gazdasági főigazgató munkáltatói és kötelezettségvállalási jogkörét, a középvezetőim 100-350 ezer forintos havi béremelésben részesültek a rektortól, és aznappal kineveztek egy új főigazgató-helyettest a velem való előzetes egyeztetés nélkül.

Kötelezettségvállalási jogot hónapokig nem kaptam, a munkáltatói jogokat később formálisan visszakaptam, de csak előzetes rektori engedéllyel gyakorolhattam azután is. Határozottan azt gondolom, hogy ezek az intézkedések nem a személyemnek szóltak, nem is szólhattak, hiszen addig egy napot sem dolgoztunk együtt. Csak azért döntött így a rektor, mert a miniszter – áttételesen pedig a kormány – felelős, az egyetemi hatalmi tényezőktől független gazdasági vezetőt nevezett ki. De nem panaszkodtam, hanem igyekeztem munkához látni.

Azt állítja, hogy független az egyetemi hatalmi tényezőktől. De nem független a minisztériumtól, hiszen a miniszternek köszönheti a munkáját. Mi a garancia arra, hogy az egyetem és nem az egyetemen spórolni akaró kormányzat érdekeit tartja szem előtt?

Erre egyrészt van egy személyes válaszom. Mint említettem, HÖK-elnök voltam a rendszerváltás idején. Akkoriban még nem a buliszervezés volt a HÖK legfőbb feladata. A ma már az egyetemen szoborral rendelkező Andorka Rudolf jobbkezeként együtt alakítottuk ki a mai napig létező szervezeteket, a működés alapjait.

És a szakmai válasz: nem véletlenül van napirenden a kancellári modell. Ami a Corvinuson zajlik, az a kancellári rendszer legjobb reklámja. Adva van egy a maga szakmájában nagy tudású rektor, aki kevéssé ért a vezetéshez, hiszen nincsenek ehhez mély jogi, gazdasági ismeretei. Miért is lennének? Hiszen nem ezzel foglalkozott. Kénytelen szakértőket maga mellé venni, akik ilyen-olyan tanácsokkal ellátják, de egy vidéki színház gazdasági vezetése nem mérhető egy budapesti csúcsegyetem gazdasági vezetéséhez. Ugyanakkor kétségtelen, egy szakmai karriert rektorsággal lehet megkoronázni. Így a jelenlegi rendszer belekényszeríti a legjobb tudós szakembereket is, hogy olyan kérdésekkel foglalkozzanak, amihez nem feltétlenül kell érteniük. Van, aki jobban, van aki kevésbé jól veszi ezt a kihívást.

Garanciaként pedig nem tudok mást felmutatni, mint azt, hogy még ebben, a rektor által rendkívül megnehezített helyzetben is sikerült elérnem, hogy az egyetem a folyó fizetési kötelezettségei legnagyobb részét ma már határidőben képes teljesíteni és a bankszámláján számottevő többlet mutatkozik. Mindez természetesen nem pusztán az én érdemem, hanem munkatársaim erőfeszítéseinek is köszönhető.

Nem sokkal a kinevezése után attól volt hangos a sajtó, hogy kirúgásokkal szeretné csökkenteni a kiadásokat, egy ön által jegyzett dokumentum szerint minden harmadik dolgozónak búcsút intett volna.

Készült egy anyag, ami bemutatta, hogy mivel 2012-ben a költségvetésben a kiadásokat nem igazították hozzá a bevételek csökkenéséhez, és mivel 2013-ban is hasonló mértékű bevételcsökkenés volt várható, ha az elmaradt intézkedések miatt mindezt egyszerre akarnánk érvényesíteni és csak saját erőből megoldani, akkor milyen teendőink lennének. De ez az anyag januárban készült, amikor még egyáltalán nem ismertük a pontos költségvetési számainkat, amelyek végül is jobban alakultak a vártnál.

Én kiadási költségcsökkentést szerettem volna elérni, az elfogadott költségvetésben az ön által említettnél lényegesen kevesebbet. Egy év alatt nem lehet két év elmaradt intézkedéseit – a működőképesség fenntartása mellett – kigazdálkodni. A nem oktató-kutató állományra szerettem volna összpontosítani, de hiába hajtottam volna én végre a leépítést – hangsúlyozom: jóval szerényebb mértékben –, a rektor a saját területén megtagadta az érvényes szenátusi határozat végrehajtását.

Feltételezem, már a kinevezése előtt tudta, hogy a Corvinus el van adósodva.

Igen, de az a helyzet, amit akkor megismertem, amikor odamentem, engem is elborzasztott. Katasztrofális állapotok voltak. Akkor úgy tűnt, hogy januárban bért sem fogunk tudni fizetni, a számlákat több hónapos késedelemmel fizettük. Több olyan esettel is szembesültem, amikor az egyetemnek járó bevételről lemondtak, vagy nem szedték be. Az egyetem gazdálkodása abból állt, hogy ha van pénz a bankszámlán, akkor fizetünk, ha nincs, akkor várunk, amíg valamennyi bejön. Ez a gyakorlat egy szigorú költségvetési tervezéshez szokott, pontos keretgazdálkodás szerint tevékenykedő vezetőként felfoghatatlan volt számomra. De örömteli volt, hogy az egyetem karaitól jelentős támogatást is kaptam, hiszen látható volt, hogy ez így nem folytatható.

Nemrég beszámoltunk több olyan, az egyetem gazdálkodását érintő ügyekről, amelyekből rendőrségi nyomozás is lett. Úgy értesültünk, hogy ezeknél az ügyeknél ön tett feljelentést a hatóságoknál. Igaz ez?

Tény, hogy két esetben is bejelentéssel – és nem feljelentéssel – éltem a hatóságok felé, hogy vizsgáljanak meg ügyeket. Ez egyébként kötelességem is. Tőlem független szervezet ítélte meg úgy a bejelentésem alapján, hogy további vizsgálatokra van szükség, amelyek jelenleg folynak.

Térjünk vissza a Corvinus gazdálkodására. A rektor korábban azt nyilatkozta az Indexnek, az egyetem gazdasági nehézségeit az is okozza, hogy az államtól csak csúszásokkal kapja meg a támogatást.

Ez nem igaz. Mindig minden megígért, garantált támogatást megkaptunk időben. Szó volt rendkívüli többlettámogatásokról, amelyeknek egy részét kaptuk csak meg, de azt megkaptuk. Valóban szándék szinten fogalmazódott meg további támogatás nyújtásának igénye, de ez függött az állami költségvetés helyzetétől.

A nyáron ön állíttatta le a liftet, amire az Emmi úgy reagált, hogy az egyetem 5,3 milliárd forintot kap 2013-ra, plusz 6 milliárd bevételre számít, ebből azért futja arra, hogy a liftek működjenek. Ezek szerint nemcsak a rektorral, de a minisztériummal is konfrontálódik.

Ezek szerint mégiscsak középen állok. De szó sincs róla, hogy a minisztériummal konfrontálódtam volna. A minisztériumnak igaza volt. Ám ha nem kapom meg a szükséges támogatást, vagy akadályoznak, akkor kénytelen vagyok adott esetben nehéz vagy támadható döntéseket is hozni.

Idejövetelemkor a teljes épületüzemeltetés ki volt szervezve, így a diszpécserszolgálat is. Szerintem ez súlyos üzemeltetési hiba. Meg kell találni az egészséges egyensúlyát a kiszervezésnek és a házon belüli feladatellátásnak. A diszpécserszolgálat tipikusan olyan, amit nem lehet kiszervezni. Kellenek emberek, akik ismerik az egyetemet, akiket meg kell becsülni, s ez nem látható el egy vállalkozó által odaültetett emberrel. Mivel tartoztunk a cégnek, a cég pedig nem fizetett az embereinek, így az egész üzemeltetés biztonsága veszélyben volt. A leglátványosabb ezek közül a lift volt. Ráadásul kollégáim nem is értesítettek azonnal a gondokról, csak jelentős késéssel. Én nem vállaltam azt a kockázatot, hogy egy felügyelet nélküli liftbe valaki beszorul órákra úgy, hogy baj esetén nem kap segítséget. Mindezek után néhány nap alatt meg is oldottuk a problémát. De ha a rektor nem biztosít hatásköröket, amivel ezeket meg lehet oldani, akkor tehetetlen vagyok.

Jelenleg is több javaslatom van a rektornál. Van, amelyikről hónapok óta nem dönt, pedig olcsóbb, takarékosabb megoldás lenne. Az összes kiadásunk több mint egyharmadát teszi ki az üzemeltetési kiadásunk. Ez indokolatlanul sok, csökkenteni kellene, de ehhez megint csak nem kapok támogatást.

Ha már a hatásköröket említi: a rektor éppen azt veti a szemére, hogy ön sok esetben túllépi a hatáskörét.

Soha nem léptem túl a hatáskörömet. Amit a rektor állít, az egyszerűen nem igaz.

A rektor azt is állítja, hogy képtelenség együttműködni önnel, nem vesz részt az egyetemi vezetői üléseken.

Minden hivatalos egyetemi vezetői ülésen részt veszek. Tény ugyanakkor, hogy a rektor nyáron arra a 3 napra hívott össze rendkívüli szenátusi ülést, amikor én már szabadságon voltam, legutóbb szeptemberben pedig az orvos küldött haza 39 fokos lázzal.

A gazdasági főigazgatói pozíció is vezetői poszt, függetlenül attól, milyen munkáltatói és kötelezettségvállalási joga van, nem gondolja?

A gazdasági főigazgatói poszt természetesen vezetői poszt. A főigazgató irányítja az egyetem gazdasági szervezetét, szervezi a gazdasági folyamatokat. Nos, én ezeket nem tehetem. Nem választhatom meg a munkatársaimat. Továbbá a munkáltatói jog hiánya miatt a rektor utasításai elsőbbséget élveznek az enyémmel szemben. Ugye egy jó egyetemi vezetés mellett az utasításoknak összhangban kéne lenniük. Ám a sokszor egymásnak is ellentmondó utasításdömpingben kolléganőim képtelenek eligazodni, és néha sírásban kitörő munkatársakat kell vigasztalni. És én nem tudok mit mondani, nem tudom megvédeni őket. Vagy nem kérhetek fel egy egyetemi oktatót, hogy segítsen egy probléma megoldásában, mert a rektor éppen őt nem szíveli. És utána azért számon kéri rajtam a feladat úgy mond el nem végzését. De miért is? – ha nem biztosítja a feltételeket, hogy megoldjam. Hát talán épp ezért, nehogy meg tudjam oldani, nehogy meg tudjam tenni a szükséges intézkedéseket.

A rektor azt állította, hogy nagy összegű pályázati elszámolásoknál, kötelezettségvállalásoknál és forráslehívásoknál ön visszaélt ellenjegyzési jogával.

Ez is minden alapot nélkülöz. Soha nem éltem vissza ellenjegyzési jogommal, erre ez a jogkör nem is ad lehetőséget. Az a baj, hogy a jelenlegi egyetemvezetés körül többeknek az alapvető fogalmak sem mindig egyértelműek. Az államháztartási törvény szerint kötelezettségvállalás előtt – az érthetőség és az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy szerződéskötés előtt – a gazdasági vezetőnek meg kell győződnie arról, hogy a szerződés jogszerű-e, s az intézmény által vállalt összeg kifizetésére van-e fedezet a költségvetésben. Ez az ellenjegyzés. Én – ha az adott szerződés a feltételeknek megfelelt –, akkor mindig ellenjegyeztem. Nyilatkozattételi joggal ugyanakkor a rektor rendelkezik, aminek semmi köze az ellenjegyzéshez. A rektor úgy fogalmaz, hogy elszámolások esetében is visszaéltem ellenjegyzési a jogommal. A probléma az, hogy az elszámolásokat nem kell ellenjegyezni, így ezek ellenjegyzésének megtagadása sem lehetséges.

A rektor is többször nyilatkozta, hogy racionalizálni kell az egyetem működését. Öntől is ezt halljuk. Akkor most miért is dolgoznak egymás ellen?

Én nem dolgozom a rektor ellen, de itt a kérdés az, hogy kinek mi a racionális. A kapkodó, át nem gondolt utasítások miatt rossz a kollégáimnak, akik között az elviselhetetlen munkakörülmények, amelyekről nem tehetek, hiszen nem én vagyok a munkáltató, elindult az álláskeresés. A teljesíthetetlen, fejemen átnyúló, sokszor a rektor titkárnőjétől jövő ilyen-olyan utasításoknak való megfelelési kényszer miatti ezen nem lehet csodálkozni. Van úgy, hogy 7-8 olyan levelet kapok egy nap, amelyekben akár kétórás határidőt szabnak egy hosszú beszámolóra. Ennek ellenére én mindig igyekszem a lehetőségek függvényében teljesíteni az óhajait, de van, amikor már azt kell mondanom – munkatársaim védelmében is –, hogy nem tudjuk azokat teljesíteni.

A rektor tavasszal előterjesztett egy stratégiai tervet, de a dékánok nem fogadták el. Így azzal a munkával le is állt. Én nem tudok jelenleg egyetlen racionalizálási tervet sem, ami a rektortól származna. Így nincs is mit akadályoznom, értelmezni sem tudom ezt a vádat. Tőlem származó, több egymással összefüggő terv is van. Az a baj, hogy most például magához vonta a banki utalásokról való döntést. Úgy gondolom, jogszabályellenesen. Mivel a rendben lévő számlákat határidőre fizetjük, ezekről nincs mit dönteni. Ha ezeket nem fizeti, akkor jogszabálysértést, de legalább szerződésszegést követ el. Van sok számla, amely ilyen-olyan okokból problémás, mert hibás a kiállításuk, nincs rendben a teljesítésük. Ha ezek elutalásáról dönt, akkor szintén jogszabálysértést követ el. Mire fel a bizottság akkor? Ez a racionalizálás? Pénzügyi ügyintézői munkát próbál végezni. Hogy hasonlattal éljek: az egyetem hajója csak sodródik, vezetői irányítás nélkül, mert a kapitány két dolgot tesz: a vitorlát varrja, és az első tisztet próbálja kidobni a hajóból.

Említette, hogy katasztrofális pénzügyi helyzetben volt az egyetem, amikor idejött. Most mi a helyzet?

Amikor idejöttem, akkor 500 millió forint volt az egyetem bankszámláján, most viszont az évnek ugyanezen a napján, de egy esztendővel később már több mint kétmilliárd. Mindez a szigorú keretgazdálkodásnak köszönhető, amit bevezettem. Az egyetemen jelentős kiadáscsökkentést hajtottunk végre, sajnos elsősorban a karokon és a főigazgatóságon, miközben a Rektori Hivatal megtagadja a szenátusi határozatban előírt ráeső létszámcsökkentést. Egyszer már kaptam a rektortól írásbeli munkaügyi figyelmeztetést – véleményem szerint jogtalanul –, mert a Magyar Nemzetben hangot mertem adni annak a véleményemnek, hogy pazarlás folyik az egyetemen. Ám most is csak megismételni tudom ezt. De most hozzátenném azt, hogy nem a karokon, ahol sokszor alakul ki kritikus helyzet, hanem a központi irányításnál, a rektor környezetében folyik a pazarlás.