Volt barátnője után lőtt egy férfi

2013.10.11. 13:19

Előzetesben van az a férfi, aki kedd este megverte volt élettársát egy bevásárlóközpont parkolójában, majd a menekülő nő után lőtt – írja a Police.hu. H. Csabát emberölés kísérletével vádolják, de az eljárásban az máris kiderült, hogy a fegyverre nem volt engedélye.

Az eset kedd este hét körül történt egy hatodik kerületi bevásárlóközpont mellett. A férfi többször megütötte, és fegyverével meg is fenyegette a nőt, aki el tudott futni. H. Csaba ekkor lőtt utána.

Nyugati lövöldöző

A körözést másnap adták ki, a férfit néhány óra alatt elkapták a Könyves Kálmán körúton. Nála volt a fegyver lőszerestül. Pénteken került előzetes letartóztatásba.