Az ügyészség is kzáratná a Rezešová-ügy műszaki szakértőjét

2013.10.21. 14:15

A Pest Megyei Főügyészség „elfogultságon alapuló kizárási indítványt” terjesztett elő Melegh Gábor műszaki szakértő ellen, aki a Rezešová-ügyben írt szakvéleményt, tudtuk meg a vádhatóság szóvivőjétől.

A kizárást az áldozatok érdekeit képviselő, a rokonaik által megbízott ügyvéd, Hantos Ádám kezdeményezte a múlt héten.

Melegh Gábor neve a szeptember 25-i tárgyalási napon került elő a bíróságon, amikor arra lehetett számítani, hogy hamarosan véget ér a büntetőper, ami a négy ember halálát okozó baleset miatt indult a szlovák milliomosnő, Eva Rezešová ellen. Úgy volt, hogy aznap elhangzanak a perbeszédek, és két nap múlva kihirdetik az elsőfokú ítéletet.

Ehelyett fordulat állt be: a bíró igent mondott arra a védői indítványra, hogy vonják be az ügybe új műszaki szakértőként Melegh Gábort. Melegh Magyarország egyik legtekintélyesebb műszaki szakértője, korábban a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöke is volt. Miután a védelem felkérte szakvéleményadásra, lényegében arra jutott: elképzelhető, hogy vétlen volt Rezešová a balesetben. Ez a vélemény megtámogatja a vádlott verzióját a történtekről, Rezešová ugyanis az áldozatokat hibáztatja, azt állítva, hogy hirtelen előzéssel került a Fiat Punto az ő BMW terepjárója elé, ezért történt a baleset.

Közben a Hvg.hu a híváslisták alapján egy új fejleményről számolt be: Rezešová barátja is az M3-ason száguldott a baleset éjszakáján. A férfi körülbelül harminc kilométerre lehetett a nő autójától, közben folyamatosan hívogatta.