Az évszázad bűntette: ellopták Briant, a betanított birkát

2013.10.22. 13:45 Módosítva: 2013.10.22. 13:52

Kedd délelőtt került ki a Facebookra egy felhívás: a képen egy birka és egy kecske szerepel, valamint egy szétvágott kerítés. A szöveg szerint az állatokat a budapesti XX. kerületi Mártírok útjáról lopták el, a tulajdonos visszavásárolná az állatokat, sőt még jutalmat is fizetne értük.

603125 758658214150084 1151284375 n

A felhívást posztoló férfi, Körmöczi Bendegúz kérdésünkre elmondta: a felhívás valódi. Hétfő éjszaka valakik szétvágták a telke hátsó kerítését, és onnan ellopták a Brian névre hallgató birkát és a Kicsimeee nevű kecskét.

Amivel korántsem csak két haszonállatot vittek el.

Körmöczi Bendegúz ugyanis filmes idomárként dolgozik, a két állatot születésüktől fogva ő nevelte, mindkettőt be is tanította.

Brian, a birka egy bulvárlap gerillavideójából lehet ismerős, ahol Szabó Győzővel szerepelt együtt, míg Kicsimeee, a kecske Sári néven a Jóban Rosszban sztárja volt. A szerepe szerint Guszti bácsi, az ő húsából készült étellel akarja meglepni a Bodolai-családot, de Bodolai Szabi megszánja, és előbb rejtegetik, majd a lakásba fogadják. Még egy Trabantot is elkezd megenni.

Brian, a birka trailere:

Úgy érzi, ez a facebookos felhívás talán gyorsan eljut az elkövetőkhöz, és lehet esély arra, hogy tényleg felhívják. De eddig ezt nem tették meg, ami azt jelentheti, hogy az állatok már nem is élnek: 

ha reálisan nézem, hajnalra már levágták őket.

A tulajdonos egyébként még nem tett bejelentést a rendőrségen. „Nem úgy ismerem a rendőrséget, mint akik egy birkáért és egy kecskéért elkezdenének nyomozni".