Vasárnap vissza kell állítani az órákat

2013.10.22. 16:19

Október 27-én, vasárnap hajnali háromkor egy órával kell visszaállítani az órákat, ezzel visszatérünk időzónánk alap időszámítására - közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt..

A MAVIR által évtizedek óta gyűjtött, a magyar villamosenergia-rendszerre vonatkozó részletes adatokból kiderül, hogy az órák tavasszal történő előre állítása jelentős megtakarítást eredményez. Ezzel összességében megközelítőleg 120 gigawattóra energiát lehet megspórolni, ami egy nagyváros, azaz mintegy 30-40 ezer háztartás éves fogyasztásának felel meg.

A megtakarítás abból adódik, hogy az órák előre állítása után - a tavaszi és őszi napéjegyenlőség közötti időszakban - a világos órák jobban igazodnak az ébrenlét időszakához. Az átállást követő időszakban este később sötétedik, tehát később kell felkapcsolni a világítást, az viszont, hogy reggel később világosodik, nem jelent számottevő különbséget a fogyasztásban.

Ősszel, az órák visszaállítása után ugyan hamarabb sötétedik, de ezt összevetve azzal az időponttal, amikor a családok jellemzően hazaérkeznek, ismét kisebb a különbség.

Az, hogy pontosan mennyi villamos energiát takarít meg az ország, az átállításokat megelőző és követő, napi fogyasztási görbék alapján becsülhető. Több tényezőtől is függ, hogy egy adott tavaszi és őszi időszakban mindez mit eredményez, a többi között az időjárástól és az ünnepnapok alakulásától - közölte a MAVIR.