no

900 ezerbe kerültek a blőd rendőrségi kisfilmek

2013.10.30. 17:21

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség által készített 15 bűnmegelőzési témájú kisfilm elkészítésének költségvetése 900 000 forint, a filmek 500 példányban való sokszorosítása pedig 400 ezer forintba kerül – közölte a rendőrség a 444 kérdésére. 

Szerdán két cikkben is foglalkoztunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya által készített blőd kisfilmekkel. Az egyikben azzal rémisztgetik a fiatalokat, hogy már egy szál füstszűrős cigaretta elszívása után a rohammentőben köthetnek ki, a többiben pedig a legalsó kategóriás szappanoperák színvonalát is alulmúló módon próbálnak figyelmeztetni a strandon garázdálkodó tolvajokra vagy a lánykereskedőkre.

Csak egy szippantás

A filmek végén szerepel, hogy a Ne légy áldozat című projektre összesen 121 millió forintos támogatást kaptak a TÁMOP pályázatból. A Szabolcs Online cikke szerint a megyei rendőrség október 17-én, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján dr. Balogh Barnabás rendőr ezredes, bűnügyi igazgató azt mondta: összesen 15 videófilm készül majd jövő év májusáig mintegy 66 millió forint pályázati támogatással.

A rendőrség most ezt helyreigazítva közölte, hogy a 121 milliós költségvetésből a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, mint konzorciumi partner 66 millió forint összegű támogatásban részesül, amiből 900 ezer forintot fordíthatnak a filmekre.

A projekt honlapja szerint a program négy pillérből áll: a pénzből áldozatsegítő és áldozatvédelmi irodákat alakítanak ki, felkészítő tréningeket, konferenciákat tartanak, 12 kiválasztott településen áldozatvédelmi tesztprogramot szerveznek és kommunikációs offenzívát indítanak. Ez utóbbi pillér része a kisfilmek készítése.

A filmek szereplői a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának és társosztályainak munkatársai és azok hozzátartozói, nyugdíjas klubok tagjai, polgárőrök és diákok, akik önzetlenül ajánlották fel segítségüket a forgatáshoz. A kisfilmeket eljuttatják a megye leginkább veszélyeztetett településeinek kapitányságaira, és iskolákban, nyugdíjas klubokban vetítik.