Orbánt másfélszer annyian kedvelik, mint Bajnait

2013.10.30. 21:31

Kijött a Medián csütörtöki HVG-ben megjelenő közvélemény-kutatásának előzetese, mely adataiban nem sokban különbözik a szintén szerdán publikált Tárki-felméréstől, ámde a tendenciákból már egészen más kép rajzolódik ki. A Medián szerint ugyanis a Fidesz 2012 közepéhez képest a teljes népességben mért 21–23 százalékról 36 százalékra növelte szavazótáborát, ami a biztos szavazóknál is 52 százalékos arányt jelent, ezzel szemben a szocialisták stagnálnak, és ők a kisebb baloldali pártok erősödését sem észlelték.

Talán a "jobban teljesít"-kampánynak, talán a politikát eluraló rezsitémának köszönhetően, de a kormány teljesítményének megítélése is jelentősen javult, októberben a válaszadók 41 százaléka értékeli jónak a munkáját. És bár az emberek többsége (56 százalék) még mindig úgy érzi, "Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok", a derűlátók aránya egy év alatt több mint a duplájára, 16-ról 37 százalékra nőtt.

A Fidesz lendülete a politikusok népszerűségi indexében is megmutatkozik: Orbán Viktor 45 százalékos kedveltsége közel másfélszerese Bajnai Gordonének (32 százalék) vagy Mesterházy Attiláénak (31 százalék).

Októberben ismét emelkedett a szavazói kedv: a válaszadók 51 százaléka gondolja biztosnak, hogy elmenne szavazni, ami a kormányzati ciklus ezen időszakában nem számít alacsony értéknek. A párt nélküliek arányát a Medián 30 százalékra teszi, ezen belül a biztos szavazók 11 százaléka nem tudta vagy nem mondta meg a kérdezőbiztosoknak, melyik pártra szavazna.