Durva mérgeket találtak a Magyarországon lefoglalt csempészcigarettákban

2013.10.31. 12:46 Módosítva: 2013.10.31. 12:52

A Magyarországon lefoglalt csempészett cigarettákban a daganatkeltő komponensek mennyisége többszöröse volt a legálisan forgalmazható dohányáruban mért értékeknél, állapította meg az Országos Környezetegészségügyi Intézet. Az eredmény a szakembereket is megdöbbentette. 

Az intézet a NAV által lefoglalt kínai, ukrán és szerb cigaretták toxicitását hasonlította össze az Magyarországon legálisan forgalmazható dohánytermékekével, mondta az Indexnek Beregszászi Tímea, az Országos Környezetegészségügyi Intézet levegő higiénés osztályának vezetője. A vizsgált csempészcigaretták közül csak a szerbnek és az ukrának volt zárjegye.

A vizsgálat elsősorban az olyan egészségkárosító hatású komponensek jelenlétére terjedt ki, mint a fémek, az illékony szerves vegyületek és a poliaromás szénhidrogének (PAH). Mint megállapították, az emberekben bizonyítottan rákot, valamint bőr- és tüdőelváltozásokat okozó nikkel az egyik csempészcigiben kétszer nagyobb mennyiségben volt jelen, mint a legálisan kapható cigarettákban. 

A vesékre, májra és a herékre rákkeltő hatású kadmium vegyületeit négyszer nagyobb mennyiségben tudták kimutatni, míg a bizonyítottan rákkeltő benzol is 50 százalékkal nagyobb mértékben volt jelen. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy az egyik elkobzott cigarettában háromszor annyi daganatkeltő komponense van a poliaromás szénhidrogéneknek, mint a többi cigiben.

Nem szabad elfelejteni, hogy a Magyarországon legálisan forgalmazott cigaretták is súlyosan egészségkárosító hatásúak – hívta fel a figyelmet Beregszászi Tímea. A különbség legfeljebb annyi, hogy az EU irányelvei nagy figyelmet fordítanak a dohánytermékek gyártásának szabályozására, a dohány összetevőinek és adalékanyagainak minőségére és a termékek nyomon követhetőségére.

A vizsgálat nem terjedt ki arra, miért volt ilyen sok toxikus anyag a csempészcigarettákban. Beregszászi Tímea szerint a mérgező anyagok megdöbbentően magas arányát több tényező okozhatta. Ilyen például, ha szennyezett talajon és környezetben termelik a dohányt, nincs megfelelő minőségbiztosítás a kiszárítás és feldolgozás során, és az sem mindegy, hol tárolják a terméket mielőtt forgalomba hozzák. 

Az illegális cigaretták fele annyiba kerülnek, mint az ellenőrzött termékek, ezért egyre népszerűbbek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei újabban hőkamerákkal igyekeznek kiszűrni azokat, akik a határon éjszaka vagy a szállítmányokat a Tiszán úsztatva próbálnak az országba illegálisan cigarettát behozni.
 
A NAV bevetési járőrei az elmúlt hónapokban 197 helyen foglaltak le 4500 karton (főként ukrán és szerb) cigarettát, kilenc esetben pedig összesen 818 kg vágott dohányt foglaltak le több mint 46 millió forint értékben.