Hedvig
7 °C
23 °C

Az apátia a legnagyobb ellenfelem, nem a Fidesz

2013.11.07. 06:53
Régen fideszes volt, most LMP-s. Miután az MSZP–DK–Együtt-PM pártkombó egy baki miatt nem indulhat a békéscsabai időközi választáson, baloldali ellenzékiként egyedül száll ringbe Gál István Elek, aki szerint az LMP nem is baloldali. Interjú.
ugyi
Fotó: Gál István Elek Facebook

Békéscsabán időközi önkormányzati képviselő-választást rendeznek a fideszes Köles István képviselő halála miatt. A baloldali ellenzék közül az LMP jelöltjeként egyedül ön indulhat ezen a megmérettetésen, miután az ellenzéki összefogás saját magát gáncsolta el.

Az LMP nem számít baloldalinak, inkább centrumpárt.

Pedig nagyon úgy tűnik, mintha baloldali értékeket hangoztatna.

Aki olvasta már a párt alapító nyilatkozatát, tudja, hogy baloldali, liberális, konzervatív és környezetvédő értékeket is képviselünk, ezeknek az értékeknek a szintézise az ökopolitika. Ezen kívül az LMP-nek nagyon fontos a részvételi demokrácia, az, hogy az emberek beleszóljanak a közügyekbe. 

Mi a véleménye az Együtt-PM bénázásáról, ami miatt most az MSZP sem indulhat?

Ez egy technikai hiba volt. Egy nagyvállalatnál dolgozom, nálunk is előfordulnak technikai hibák, de folyamatos ellenőrzésekkel kiküszöbölhetőek. Messzemenő következtetést ebből nem vonnék le. Nyilvánvaló, hogy az MSZP-sek álmukban nem gondoltak volna, hogy a PM-esek ezt elbénázzák. Az MSZP-seket ezzel kényszerhelyzetbe hozták, ezt nagyon sajnáljuk.

Kicsoda Gál István Elek?

Gál István Elek 54 éves, 1995 óta Békéscsaba, egyben Békés megye legnagyobb vállalatánál, a Linamarnál (régi nevén: Mezőgépnél) dolgozik gyártás-előkészítő programozóként. Az ezt megelőző években fizikai és hivatali munkával is kereste kenyerét. Felesége angoltanárnő, két lánya diplomát szerzett, már dolgoznak. Közélettel, politizálással 1989-től kezdve foglalkozik, 1991-től 3 évig kiadott és szerkesztett egy helyi újságot, hogy legyen helye és tere a problémák nyilvános megvitatásának. A rendszerváltás után a Fideszben politizált, onnan 1994-ben lépett ki. Független önkormányzati képviselő volt 1994 és 1998 között. Az LMP-be 2009-ben lépett be, 2010-ben a szervezet békéscsabai országgyűlési képviselőjelöltje volt, 2011 óta megyei elnöke.

Ön szerint az LMP előnyt tud faragni abból, hogy kevesebb ellenzékivel kell versenyeznie?

Azzal a szituációval, ami most előállt, lehetetlenné vált, hogy megtudjuk, valójában mennyire nőtt a népszerűségünk 2010 óta, amikor 9 százalékot értünk el. Szerintem egyébként az egy jó eredmény volt, de halvány gőzöm sincs, hogy most mi lesz az eredmény, tényleg nem tudom. Nyilván sokféleképpen értelmezik majd utólag az eredményt. Jó szereplés esetén biztos lesznek, akik azt mondják majd, hogy ez kizárólag az LMP-nek köszönhető, noha valószínűleg lesznek, akik azért támogatnak majd engem, mert nem akarják a Fideszt. De ne felejtsük el, ez egy időközi választás, nem lehet úgy értelmezni, mint egy országosat.

Jelezte már akár az MSZP, akár az Együtt-PM vagy a DK, hogy támogatják önt?

Hivatalosan nem támogatnak, de magánbeszélgetésekben MSZP-s szimpatizánsok jelezték már nekem, hogy támogatnak.

Úgy érti, segítik is a kampányát?

Nem. Úgy értem, hogy rám szavaznak majd. De tudja, ebből semmilyen következtetés nem lehet levonni. Itt Békéscsabán, ebben a kerületben 4500 szavazó van, az, hogy nekem néhányan ezt jelezték, nem jelent semmit.

Nemcsak a Fidesszel versenyez, a Jobbik is indít jelöltet, és van egy független jelölt is. Ők mennyire rontják az LMP esélyeit?

A független jelölt valóban rontja az esélyemet. Azt azért tudni kell, hogy a független jelölt egy trafikgyőztesek listáján is rajta van, és ez sokféle találgatásra adhat okot. Megnyerhet magának olyan szavazókat, akik esetleg kiábrándultak a politikai pártokból, és ezért szavaznának egy függetlenre.

Helyben érezhető-e bármilyen kampány?

Kismértékű. Annyira nincs kampány, hogy a fideszesek csak most, négy nappal a választás előtt tették ki a plakátjukat. Szórólapjuk sincs most, hirdetéseket sem adnak fel ott, ahol amúgy lehetne. Valószínűleg élnek majd azzal a lehetőséggel, hogy a helyi rádióban és tévében 2 percben bemutatkozzanak, ez valamennyi jelöltnek megadatik. De hirdetni nem tud senki a helyi rádióban, tévében.

A Fidesz ennyire magabiztos?

A Fidesz szerintem a rezsicsökkentés helyi fogadtatására alapoz. A polgármester úr nem is olyan régen dicsekedett azzal, hogy a békéscsabai választókerületben az emberek 27 százaléka támogatta a rezsicsökkentést. Persze itt is voltak „halott aláírók”, meg többszörösen aláírók. De azért jelzésértékű, mert 2010 őszén a szavazásra jogosultak 17 százaléka szavazott a Fideszre. Ne legyenek illúzióink, ez az egész aláírásgyűjtés itt is arról szólt, hogy legyen a Fidesznek egy frissített Kubatov-listája, ami alapján mozgósíthatják majd az embereket. Az aláírás-gyűjtési íven volt egy olyan kisbetűs rész, ami ezt lehetővé teszi, azaz a párt szabadon használhatja majd az aláírok adatait. Sok polgár most szembesült ezzel, amikor felhívták vagy becsöngettek hozzá.

Bajához képest milyen most a hangulat Békéscsabán?

Itt nagy csönd van, nem úgy, mint Baján volt. Persze önmagában ez nem baj. Az egész kampányban azt szerettük volna, ha az országos kampánytól távol marad. Az már viszont baj, hogy a jelöltek nem mutatták meg, milyenek. Most volt például közmeghallgatás. Azt hittem, hogy a közmeghallgatáson a jelöltek majd néhány helyi ügyben mondanak valamit, de semmit nem tettek, nem bizonyítottak a rátermettségüket. Még hirdetéseket sem adtak fel. Persze a pálya is lejt a Fidesznek. A hirdetésektől az új szabályozás miatt elzárkózó helyi rádióban és tévében a társadalmi célúnak hazudott Fidesz-kampány lemegy. De nem a Fidesz a legnagyobb ellenfél, hanem az apátia. 2010 őszén a szavazók 66 százaléka otthon maradt.

Ön a rendszerváltás után a Fidesz tagja volt, 1994-ben lépett ki a pártból. Miért?

Csalódtam bennük.

Konkrétan miben?

Amikor beléptem a Fideszbe, akkor az a párt nagy reménység volt, elhittem, hogy képes megújítani a demokráciát. 1994-ben majdnem kiestek a parlamentből, de úgy voltam vele, hogy a kudarc simán előfordulhat, a kérdés inkább az, tudnak-e tanulni belőle. Ősszel léptem ki, mert akkora vált számomra világossá, hogy az istennek sem akarnak tanulni belőle. Azok, akik a hibákat elkövették – például Orbán Viktor és Deutsch Tamás akkori kampányfőnök –, ugyanúgy a párt vezetői maradtak. Nem akartam egy olyan pártnak a tagja lenni, amelyik nem képes a hibáiból tanulni.

Az LMP mivel nyerte meg magát?

A nagyobbik lányom egyetemista volt, amikor 2009-ben megismertette velem az LMP-t. Az LMP-ben azt látom, hogy ugyanazok az értékek fontosak számukra, mint nekem. Nézze, Békéscsabán az LMP a legkeményebb ellenzéki erő, a mi képviselőnk szólal fel aktívan a helyi ügyekben. Jól mutatja a helyi ellenzékiség sajátosságát, hogy a 2010-es 9 százalékos eredménnyel csak egy képviselőnk került be a közgyűlésbe és egy bizottsági helyet szereztünk. Míg a Jobbik a 12 százalékos eredményével két képviselőt juttatott be a közgyűlésbe és tucatnyi bizottsági helyet kapott. Bíró Csaba, akit most a Fidesz indít, szintén tagja az egyik bizottságnak. Ez a bizottság eddig 55 ülést tartott, ez a jelölt pedig mindössze három alkalommal szólalt meg, rendszerint egyetértve az előtte felszólalóval. Szerintem nem néma gombnyomogatókra van szükségük a polgároknak, abból van elég.

Akik versenyben vannak

A békéscsabaiak négy jelöltre szavazhatnak: Alföldi Károlyra (független), Bíró Csaba Istvánra (Fidesz-KDNP), Gajdos Lászlóra (Jobbik) és Gál István Elekre (LMP).