Vilhelmina
10 °C
20 °C

Öngyilkos lett a kilakoltatás előtt

2013. 11. 07. 07:30
| Módosítva: 2013. 11. 07. 07:30

Öngyilkos lett egy 59 éves szegedi férfi, holttestére a lakásba érkező kilakoltatók találtak rá egy héttel ezelőtt, írja a Délmagyar. A férfi gyógyszerekkel végzett magával, barátai szerint nem tudta elviselni azt a szégyent, hogy 59 évesen utcára kerül.

A férfi egy üzletben dolgozott a rokkantnyugdíja mellett. Édesanyjával a Gutenberg utcában lakott, de ő néhány évvel ezelőtt meghalt. Azóta egyre nehezebben jött ki a 48 ezer forintos rokkantnyugdíjból. Hol a gázt, hol a villanyt kötötték ki nála, a végén már semmije sem volt.

A lakásbérlők háromhavi hátralék felhalmozása után kapnak fizetési felszólítást, mondta Nagy Ferenc az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Ha az ügyfél nem lép a megkeresésre, ügyvédhez továbbítják a tartozást. 200 ezer forintos adósságnál a jogszabályoknak megfelelően felmondják a bérleti szerződést. De még ekkor is van lehetőség a tartozás rendezésére. Az IKV 2013-ban 43 lakás kiürítésére nyújtott be eddig bírósági keresetet, egy részét lejárt szerződések, más részét pedig a tartozások miatt.